A Közlekedési Múzeum Évkönyve 10. 1896-1996 (1996)

II. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek kialakulása, fejlődése 93 - Bálint Sándor: A gépjárműgyűjtemény fejlődése 123

Bálint Sándor A gépjárműgyűjtemény fejlődése A száz éves múltra visszatekintő Közlekedési Múzeumnak - léte első felében - nem volt gépjárműves anyaga, autós gyűjteményének alapját az 1950-es évek elején rakták le. Muzeológusok akkoriban még nem dolgoztak a múzeumban, az alapítás gondjai dr. Mészáros Vincére az intézmény megbízott vezetőjére hárultak; az Autóközlekedési Kutató Intézethez (ATUKI) és a Közlekedés és Postaügyi Minisztériumhoz fordult segítségért. Az (ATUKI) igazgatója két nyugdíjasát: Sissovics Józsefet és Illés Istvánt bízta meg a szervező- és a gyűjtő munkával, a minisztérium pedig Feledy Béla a VI. főosztály főmérnöke révén sietett a múzeum segítségére. Sissovics József az autós szakma egyik nagy öregje volt. Már a századunk elején a szakmában dolgozott, a posta gépjárműves szolgáltatását fejlesztette. Az 1910-es évek elején az újonnan alakult taxi vállalat javítószolgálatának vezetője lett, a második világháború idején már mint műszaki igazgató irányította a hatalmasra nőtt Autótaxi Budapesti Automobil Közlekedési Részvénytársaságot. A II. világháború után több kisebb feladatot kapott, de nem a taxinál, végül az ATUKI-hoz került. Illés István az I. világháború között mint lapszerkesztő tudósította az olvasókat a hazai és a külföldi autós eseményekről, kongresszusokról, tanácskozásokról, versenyekről stb., memóriájáról legendák szóltak. Feledy Béla 1945-től kormányzati szinten foglalkozott az autóközlekedés újjászervezésével, az elpusztult járműpark pótlásával, ismerte a minisztérium terveit, lehetőségeit. Tudta, hogy a KPM vezetője, Bebrits Lajos miniszter elfogadta dr. Mészáros Vince tervét, tehát minden energiájával munkálkodhatott a terv megvalósításán. A roncstelepek tele voltak ócskavassal, köztük szétlőtt autókkal és darabjaikkal, de üzemképes személy és teherautók is ott porosodtak, ezeket az államosításkor vették el a tulajdonosaiktól. A múzeumi autógyűjtemény megszervezésével foglalkozó triónak nem ritkán a főhatósághoz kellett fordulni egyegy értékesebbnek látszó autóalváz, autómotor stb. "visszaszerzéséhez". így sikerült a beolvasztástól megmenteni: a kettős áttételű Renault gyártmányú hátsóhidat az 1910-es évekből, a tolattyús vezérlésű Minerva benzinmotort az 1920-as évekből, a Krupp Junkers kétütemű, feltöltős, ellendugattyús dízelmotort az 1930-as évekből és még számos fődarabot. Sissovicséknak köszönhetően menekült meg az enyészettől a Latil-féle fronthajtású teherautóalváz az első világháború idejéből. Ez nemzetközileg is szenzációs konstrukció, ma sem gyakori a fronthajtású teherautó, akkoriban egyedülálló volt. Hármuk fáradozása révén nem csak alvázakhoz, fődarabokhoz jutott a múzeum, sikerült nekik elfogadható állapotú antik (kezdetektől kb. 1908-ig), veterán (1908-tól kb. 1918-ig) és klasszikus (kb. 1918-tól 1943-ig) kategóriákba tartozó személyautókat is megmenteni a következő nemzedékek számára. Megmentették például a múlt század végén készült Oldsmobil gyártmányú kétüléses autót, az 1902. évjáratú Opel Darracq túraautót, az 1928-as Magosix limuzint, az Opel P 4-es "majdnem" népautót, a Delahay sportautót, mindkettő az 1930-as években készült stb. A személyautókat a múzeum épületében helyezték el, az alvázak, a fődarabok, tartozékok az épület mellett a szabadban sorakoztak fel. Az 1950-es évek közepén, az ATUKI közreműködésével hozzáláttak a szétlőtt alvázakból kimentett fődarabok metszeteléséhez. Sissovics és Illés a honvédség szakembereinek 123