A Közlekedési Múzeum Évkönyve 1. 1896-1971 (1971)

I. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 53 - Dr. Vaszkó Ákos: A vasúti gyűjtemény 55

eredményt nem érhettek el. A magyar vasúthálózat fejlődésének lemaradása híven tükrözi az egész akkori hazai társadalmi rendszerünk elmaradottságát. 1849—67 között a magyarországi vasúthálózat ugyan több mint tízszeresére nőtt (1867: 2345 km), de a növekvő igényekhez képest, valamint a monarchia más területeinek ellátottságához is viszonyítva elégtelen volt, amit a magyar uralkodó osztály élesen bírált. Ugyancsak bírálat tárgyát képezték a hálózatfejlesztési elvek és az osztrák tőke kizárólagos uralma. Ezzel függött össze az is, hogy a vasutak műszaki berendezése ((járművek, felépítményi anyagok) döntő többségükben osztrák gyárakból származtak és a vasútépítéseket osztrák mérnökök vezették. Az 1867-es kiegyezés után a korlátok közt kibontakozó hazai kapitalista fejlődés egyik fő területe a vasútügy lett. Ez az akkori magyar uralkodó osztály többirányú érdekével találkozott. Ennek eredményeként 1896-ig a hálózat — 1867-hez viszonyítva — közel hétszeresére nőtt (1896: 14 968 km) és a megfelelő' ipari bázis is létrejött. Ezt a kapitalista viszonyok között lejátszódott folyamatot számos negatív jelenség kísérte, de a fejlődés vitathatatlan. Ezt a fejlődést — saját politikájának igazolására is — kívánta az akkori kormányzat dokumentálni az ezredéves kiállításon, az erre a célra épített közlekedési kiállítási csarnokban, amelynek nagyobb részét a vasúti anyag foglalta el. Bár az ezredéves kiállítás vasúti bemutatójának súlypontját az eredetiben kiállított, akkor legkorszerűbb vasúti járművek és egyéb berendezések képezték — amelyeket a kiállítás után üzembehelyeztek — a nagy anyagi ráfordítással végzett gyűjtőmunka eredményeit konzerválni törekedtek. így született meg a kiállítás után az állandó Közlekedési Múzeum, amelyben elhelyezték — az eredeti vasúti járművek elvitele után — a millenáris kiállítás más részein kiállított közlekedési vonatkozású anyagot (posta, távírda, folyam- és tengerhajózás stb.) is, a már benne lévő vasúti és közúti anyag mellett. A vasúti gyűjteményt — mint a kiállítás anyagát — ötnegyedév alatt állították össze. Ez igen elismerésre méltó teljesítmény, ha csak az akkor megépített 21 db 1:5 léptékű gőzmozdony és 59 db vasúti kocsi-modellre gondolunk. Emellett más berendezéseket is (felépítmény, műhelyi gépek stb.) ugyancsak ebben a léptékben modelleztettek meg. Összegyűjtöttek még más léptékű, elsősorban didaktikus modellanyagot is (ilyen pl. a mozgatható vezérműmetszetek 1:2 léptékű modellsorozata), továbbá nagyszámú eredeti alkatrészt, bemutatásra metszetelve. Feltehető, hogy ezek egy része nem erre az alkalomra készült. Muzeális szempontból a legnagyobb értékűek természetesen azok az eredeti tárgyak, amelyek már akkor is muzeálisnak minősültek, pl. az elektromos tárcsajelzők, az első' állomási blok-készülékek, régi távírógépek. Ezek nagy részét is „preparálták" bemutatás céljából; így pl. a jelzők törzsébe üvegablakokat helyeztek el a hajtómű szemléltetésére. A gyűjtemény eredetéről tudjuk, hogy az legnagyobb részben a Magyar Államvasutaktól származik. így a MÁV készíttette a nagyértékű, mintegy 150 db-ból álló felépítményi mintagyűjteményt, amely a sínszelvényeket és a sín56