A Közlekedési Múzeum Évkönyve 1. 1896-1971 (1971)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 167 - Dr. Halász Tibor: A közforgalmú személyszállítás fejlődése Magyarországon a XIX. és XX. században 197

DR. HALÁSZ TIBOR A KÖZFORQALMV/ SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS FEJLŐDÉSE MAQYARORSZÁQON A XIX. ÉS XX. SZÁZADBAN Korunkban a személyszállítás népgazdaságunk egyik legnagyobb feladata, amely nagy beruházási és üzemi költségeket igényel. A személyszállítás ráfordításait a menetdíjak csak részben fedezik, ezért az államnak és azoknak Ü villalatoknak, amelyeknek dolgozóit szállítják, jelentős összegekkel kell a költségekhez hozzájárulniuk. Jelentős a szállítás munkaerőigénye is, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a közlekedési vállalatok dolgozóin kívül a vasút- és útépítési és fenntartási, valamint a járműgyártási és javítási munkák nagy része is a személyszállítás érdekeit szolgálja. Ezen kívül nem hanyagolható el az a körülmény sem, hogy az utazással eltöltött idő a dolgozók hasznos munkaidejét, vagy szabadidejét csökkenti, ezért az utazási sebesség növelésére és a várakozási idők rövidítésére törekednek. Az alábbiakban

1 látni fogjuk, hogy hazánkban a személyszállítási feladatok erősen emelkednek. A múlt század első feléhez viszonyítva — amikor nálunk még vasút sem volt — a személyszállítás mértéke sok ezerszeresére emelkedett; de a két világháború közötti időhöz képest is az utasszám több mint hétszeresre, az utaskilométer pedig több mint ötszörösére nőtt. Tanulmányunkban csak a tömegközlekedési eszközökkel (vasút, autóbusz, hajó) lebonyolított távolsági személyszállítással foglalkozunk. Az egyéni személyszállító járművek (autó, kocsi) forgalmi adatait a múlt időszakokra egyáltalán nem, a jelenlegire vonatkozóan pedig nem kielégítően ismerjük. Továbbá a személygépkocsi nálunk még nem tekinthető a dolgozók közlekedési eszközének; fokozott mértékben érvényes ez a múltra, amikor az automobil, illetve a saját használatú lovaskocsi csak a legjobb módúak kényelmét szolgálta. A kerékpár és motorkerékpár nem tekinthetők teljes mértékben személyszállító eszköznek, ezek inkább csak átmeneti formák a gyalogjárás és a személyszállítás közt. 1 Ez a tanulmány azoknak a kutatásoknak eredményeit foglalja össze, amelyeket szerző a Közlekedési Múzeumban 1969—70-ben folytatott. A közölt eredményeken felül érdeklődésre tarthatnak számot azok a problémák és módszerek, amelyek a régi statisztikai és menetrendi adatok feldolgozásával, a szükséges becslésekkel és átszámításokkal kapcsolatosak. Ezekre vonatkozóan lásd dr. Halász Tibor: Régi vasúti statisztikák, Közlekedéstudományi Szemle, 1970. évi 1. sz. 297