Lyka Károly: A képzőművészet és iparművészet határai (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1907)
i 8 van ez az egyöntetűség. Emlékezzünk Tivoliban festett képére, a melyen Szibilla templomának finom oszlopsorár látni. Az oszlopderék legkisebb csatornái, vékony árnyékával és hajszálnyi fehér fénysává- val ott van a képen, a mely hajszálig való utánzata annak, a mit a természetben látott. Ugyanaz az aprólékosan megfigyelő s dolgozó művészet jelentkezik ezeken a brazletteken és csattokon. Nézzék meg, hogy milyen finom formában kunkorodnak a zománcz- vonalak, a gyöngysorok és a finoman elosztott színek mozaikja. Itt is, mint a festett képein, ugyanaz a hajszálfinomságig menő kidolgozás a jellemző. Látjuk mindebből, hogy a képzőművészet és az iparművészet lényegileg azonos forrásból ered. Ez a forrás a művészek lelke, oly embereké, a kik nem tudnak kettészakadni, hogy ma «iparművészek» és holnap «képzőművészek» legyenek. Látjuk azt is az imént bemutatott tárgyakon, hogy az ipari művész karaktere egyformán nyilatkozik meg, alkosson bár «iparművészeti», avagy «képzőművészeti» munkát. Kérdés már most, hogy ha egyazon forrásból ered is az, a mit mi képzőművészetnek és iparművészetnek nevezünk, vájjon egyazon hatással is van-e ránk, többi emberekre? Vájjon úgy hat-e ránk egy ipar- művészeti munka, mint egy képzőművészeti?
