Lyka Károly: A képzőművészet és iparművészet határai (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1907)

'5

apró kődarabokból rakván össze egy képet, hajszálvékony formákat igyekeznék alkotni, úgy alaposan megjárná, mert a követ nem lehet hajszál vékony fonállá csiszolni, de még ha ez sikerülne is, akkor is fölösleges volna, mert a mozaik számára feltételezett távolságból úgy sem lehetne látni. Ugyanaz a mester, a ki ama tollrajzon ilyen finom lendülő vonalakból teremtette a formákat, kénytelen a mozaiknál az anyag karakteréhez képest az előadási módot megváltoztatni. Walter Crane tollrajza és mozaikja közt csak éppen annyi artisztikus különbség van, a mennyit a kétféle anyag magától megkíván. De a művészi szellem azonos mind a kettőn. Csak egyszerűsít, összevon formákat a mozaikon s éppen e művésznek nem kis érdeme, hogy harczosa volt annak a mozgalomnak, az anyagot visszahelyezte ősi jogába. Mégis minden művében ugyanazokat a jellemvonásokat találjuk. Ennél a tapétánál például megint csak a tér gazdag betöltésére való törekvést látjuk. Ennél szerény asztalkendőtervnél ismét új feltételekkel áll szemben a művész. Az új anyag itt is azt követeli, hogy egyszerűsítse a formákat, mert ezt szőni kell, itt az egymást átjáró színes fonalakat úgy kell használni, hogy a rajz kialakuljon belőlük. És mind a mellett méltóztassanak csak megtekinteni, hogy milyen gazdag játéka áll előttünk a pompás ruharedőzetnek,