Lyka Károly: A képzőművészet és iparművészet határai (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1907)

9

az igazi művésznek az, hogy lelke, képzelete, akarata egységes. Lelkűknek ugyanez az egysége jelentkezik «kicsiny» és «nagy» művészetükben egyaránt. A teremtésnek ime közös forrását mutattuk be; ugyanazon ember lelke a forrás, a melyből a «képzőművészet» származik és ugyanabból a forrásból fakadtak az «iparművészet» termékei is.

Valaki talán hamisságot fedez fel ezekben a példákban. Azt mondhatná, hogy talán mégis csak más, ha Fidiasz Paliasz Athene hatalmas szobrát faragja és más értékű munka az, ha barátja számára egy kardmarkolatot készít, amúgy mellékesen, a maga felfrissítésére. Más, ha Petőfi veszi a tollat és nyugtát ír vele pár forintról, s más, ha ugyanazzal a tollal és azzal a tintával verset ír. Lám, tehát ugyanaz a kéz nagyon is kétféle értékű munkát végezhet. Ezzel a példával szemben, a melynek túlzása evidens, legyen szabad kézzelfogható tényekre, az épp itt látható művekre utalnom. Meg kell vizsgálni, vájjon Walter Crane vagy Kriesch Aladár «iparművészeti» és «képzőművészeti» alkotásai között nincsen-e benső eltérés, különbség. Ugyanaz a stilus, ugyanaz az emberi lélek nyilatkozik-e meg a festett képeken, a rajzokon, az illusztrácziókon és ezen a mozaikon, tapétán és plakáton? Ez a legfontosabb kulcsa a kérdésnek.