Dr. Roth Viktor: Az erdélyi kelyhek stílbeli fejlődése (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1913)

7°

és vingárdi1 kelyheket. Kiemelendő e korszak kely- hei közül a nagy-csüri2 ev. egyházközség birtokában levő, 1720-ból való kehely. Nem tekinthető véletlenségnek, hogy a kehely nodusa egészen másképen alakult, mint a gótikában, mert ez feltűnően jól illik a kehely egész alakjához. Nem indokolatlan tehát az a feltevés, hogy e kehely valamely rajz után készült.

Hogy az erdélyi ötvösművesség feltarthatatlan hanyatlása daczára még a 19. század elején is felette kiváló alkotásokat hozott létre, azt a kis-csüti3 ev.egyházközség birtokában levő, 1806-ból valókely- hen látjuk. A talp trébelt babérkoszorúja, a sajátságosán stilizált nodus, a cuppát övező nagy akanthuslevelek franczia ízlés befolyására vallanak, a mely a talp felette elegáns alakjában is nyilatkozik. Ha e kelyhet nem is tekinthetjük eredeti alkotásnak, úgy mégis elismerésre méltó a minta kiválasztásában nyilvánuló jó ízlés.

Hogy mennyire sülyedhet a legvirágzóbb művészet, azt a keresztény-szigeti ev. egyházközség bir1 Kelyhek kiállításának I. jegyzéke i 70. sz.

2 Kelyhek kiállításának 1. jegyzéke 62. sz. — E kehely, melynek mesterjegye: MR, Martinus Regis nagy-szebeni ötvös műve.

3 Kelybrek krá-llfrásának 1. jegyzéke 74. sz. E kehely, melynek mesterjegye DD, Daniel Dendler műve.