Fábián Gyula: A népi szövés művészete (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1911)

két még azonkívül a ^i'/ím-mel gazdagítanak. Valóságos műremek az ilyen technikával megszőtt ing- váll vagy szoknya, a melylyel az asszonyok nagy fényűzést fejtenek ki.

Szintén szerkezetbeli díszítést árul el a «vesszől- les» vagy ripsz. Ez a technika nagyon régi. A néprajzi múzeumban levő mumiavásznakon feltalálhatjuk ezt a díszt.

A vesszőltes készítése abban áll, hogy a lánczok közül hármat-négyet fognak be egy nyüstszembe. Szövés közben az összefogott lánczok együvé állanak és kiemelkedő csíkokat mutatnak, melyek a szövet hosszában futnak.

A színes fonalak alkalmazásával is nagymértékben diszítődik a szövet.

A ruha a nőknél ugyanis nemcsak védelmül szolgál az idő viszontagságaival szemben, de a férfiak meghódítása körül is nagy szerepet játszik. A sziliek élénkebbé teszik a ruha szövetét, kihívják a férfiak figyelmét. Ezt a körülményt használják fel az asszonyok akkor, mikor szöveteikben izgató hatással biró színeket használnák.

Már pusztán az által, hogy ha színes lánoz-, vagy bélfonalakat alkalmaznak helyenként a szövetben, szép színhatásokat lehet létrehozni.

Még fontosabb momentum azonban az, mikor a