Fábián Gyula: A népi szövés művészete (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1911)

'7

alatt könnyen fölállítják és könnyen szedik szét, a mint azt a munka kívánja.

De ez a primitiv eszköz fejlődést mutat már akkor, mikor úgy készítik, hogy az állandó legyen. Ebben a formájában ez az eszköz nem egyébb, mint egy hosszúkás, négyszög alakú ráma, a melynek két szemközt fekvő rúdjára feszítik ki a lán- czokat. A szövés ugyanúgy történik, mint azt előbb említettem. Puszta kézzel vezetik be a bélfonalakat és a bordával verik be. Itt azonban a szövő asssony- nak nem kell már a lánczok közé ülni, hanem a szövőszék mellett állva, végezheti a munkáját.

Az eddig említett primitiv szövőszékeknél azonnal föltűnhetett egy olyan körülmény, mely a szövést nagyon hosszadalmassá tette. Ez pedig abban áll, hogy láttuk, miszerint minden lánczot külön fel kellett emelni, illetve letolni, mikor a bél fonalat közéjük vezették. Láttuk azt is, hogy a lánczok számának egyik felét mindig egyértelmüleg emelték, illetve süllyesztették. Hogyha húsz láncz közül p. o. tíz lánczot, — a páratlanokat emelték, akkor a következő járatnál az előbb vissza maradt tíz páros számú láncz került emelésre.

A primitiv szövőszéken mind a tiz, azonos mozgást végző lánczot külön kellett emelni. Ez pedig sok időveszteségbe került.