Kalauz az 1898-ik évi angol nemzeti verseny pályanyertes műveihez (Budapest, 1898)

Kivonat a londoni biráló-bizottság jelentéséből és jegyzéke a kitüntetett munkáknak - I. Mintázás antik szobrok, levelek, lapos minták stb. után

KIVONAT A LONDONI BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG JELEN­TÉSÉBŐL ÉS JEGYZÉKE A KITÜNTETETT MUNKÁKNAK. jegyzet : Dűlt betűkkel az iskola neve, kompakt betűkkel a tanítvány neve van szedve. I. Mintázás antik szobrok, levelek, lapos minták stb. után. Fejek s mellszobrok, antik minták után. A múlt évi eredményhez viszonyítva ismét jó sorozat. Antik szobrok után mintázott alakok. E munkák tetemes ügyességről tanúskodnak, de egyikük sem éri el azt a színvonalat, melynek alapján aranyérmet érdemelne. A lehető legnagyobb jutalom gyanánt ezüstérem volt kiadható. Domborművek antik szobrok után. A bírálók örvendenek, hogy ennek a csoportnak munkáiban tetemes javulást konstatálhattak, főleg azokban, me­lyek a R. C.* of Art részéről érkeztek be. Természet után mintázott levelek. E munkák magas színvonala általában fentartatott. A R. C. of Art csak kevés haladást tűntet fel a múlt évi eredmény­hez képest s a bírálók megvannak lepve a felett, hogy a College tanulói nem fordítanak több gondot e nagyon hasznos munkálkodásra. Ezüstérmet nyert John Wood egy a síkban gyö­Royal College.

Next

/
Oldalképek
Tartalom