Magyar himzések kiállításának leiró lajstroma (Budapest, 1918)

Bevezetés

BEVEZETÉS.

Kiállításunk anyagának, minthogy a gótikus hímzésektől eltekintettünk s a népiesek közül is csak egy-két darabot vettünk fel, legnagyobb részét az ú. n. «úri hímzések» teszik ki, melyek stíl dolgában majdnem egészen egységes képet nyújtanak. E stíl kiinduló pontja a reneszánsz művészete. A reneszánsz a hímzés terén egészen új irányba tér ; a középkor figurális hímzései helyett szinte kizárólagos uralomra juttatja a növényi és az abstrakt díszítést; elfordul az aranyos alapba beleolvadó színezéstől, melynek misztikus csillogását a középkor annyira szerette, s tiszta, erős alapon határozottan kiemelkedő mintázásra törekszik. Ezért kedveli a fehér (vagyis vászon) alapot, a mintában — kivéve a naturalisztikusan árnyaló tűfestést — néhány tiszta színnek alkalmazását, arannyal és ezüsttel keverve, továbbá a zsinórkörvonalakat és az applikációt.

E hajlandóságai találkoznak Kelet egykorú művészetével, melyet török művészetnek nevezhetünk (v. ö. Dre- ger 217. s k. lk., Falke, Kunstgesch. der Seidenweberei II., 141. s k. lk.). Legjellemzőbb alkotásai a textíliák —