Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 12. (Budapest, 1970)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Katona Imre: Hüttner József keramikus munkái az Iparművészeti Múzeumban

kitevő életéből Telkibányán és Miskolcon együttvéve sem töltött annyi időt, mint Apátfalván. Tehát — figyelembe véve, amit a H betűről mondtunk — az apátfalvi anyagban is találnunk kell H betűvel vagy anélkül készült olyan kőedénytálat, mely az említett egyik vagy másik típushoz sorolható. Valóban, az apátfalvi gyár egykori díszítményei közt megtalálható az a plasztikus szőlővel díszített kőedénytál,

23 melynek pontos megfelelője Miskolcon ugyanúgy megvan, mint Telkibányán. Azonban míg a miskolci tálat átlátszó, fehér mázzal borították be, Bélapátfalván a szőlőt és a levelét kék máz feletti színnel kontúrozták. E miatt nem annyira a miskolcihoz, mint inkább a telkibányai készítményekhez hasonlíthatjuk, ahol szintén kontúros példányok maradtak fenn. Ez egyben azt is bizonyítja, hogy Hüttnernek Butykay gyárában más adottságok álltak rendelkezésére, mint Telkibányán vagy Apátfalván, vagy — és ezt sem hagyhatjuk figyelmen kívül — Butykay érdekei különböztek a telkibányai gyártulajdonos, Bretzenheim érdekeitől. Egyébként a miskolci készítmények túlnyomórészt préselt, plasztikus minta júak, s csak a legritkábban vannak közöttük színezettek. Ez talán annak is tulajdonítható, hogy a gyárnak nem volt megfelelő számú és felkészültségű festője, s így a fehér, átlátszó mázas préselt áruk készítését szorgalmazták. Plasztikus kőedényeket nemcsak Miskolcon és Telkibányán készítettek, hanem más európai és magyar kőedénygyárakban is. A legtöbb plasztikus edényminta német és cseh gyárakból került Magyarországra, elvándorolt munkások közvetítésével. Ezenkívül gyakori volt az egyes edények utánzása is. Minthogy a minták maguk is átvételek voltak — legalábbis az esetek többségében —, nem merült fel — vagy nem tudunk róla — a szerzői vagy készítői jog kérdése. Hüttner Morvaországban tanult, s így valószínűleg onnan hozta magával a mintát Telkibányára, ahol 1835 és 1838 között dolgozott. Abból azonban, hogy még az egyik, 1853-ban készült kőedénytálon is megtalálható a benyomott nagy H betű, megkockáztathatnánk azt a feltevést is, hogy a szóban forgó tálat Hüttner készítette, ezért nevének kezdőbetűjét halála után is feltüntetik. Minthogy azonban e minták egyike már Meissenben is feltűnik, e feltevés elesik. Ez teszi érthetővé, hogy noha Hüttnernek „félbe szakasztott szolgalatjának folytatása végett a maga útján vissza hozatni rendeltetik", ügyében mégcsak keresőlevéllel sem fordul az igazgatósági ülés Borsod megyéhez vagy Miskolc városához. Kőedénygyáraink gyakorlatához bizonyára hozzátartozott, hogy a vezető nemcsak amolyan bérlőszerű jogviszonyban állt a tulajdonossal, hanem feladata volt a minták beszerzése vagy éppen elkészítése is. Hüttner József mintáival nemcsak Miskolcon találkozunk, hanem Telkibányán, sőt Bélapátfalván is, ahová 1842-ben költözött át. Arra a kérdésre, hogy ő állította-e elő a porcelánt első ízben Miskolcon, határozott nemmel kell válaszolnunk. Ugyanis a már 1837ben Miskolcon készült kőedények nem hasonlíthatók a Magyarországon előállított kőedényekhez, mert míg ezek legtöbbje az ún. mészpátos kőedények típusába sorolható, addig a miskolciak összetételében a porcelán alkotó elemeit a földpátot, kvarcot, sőt talán a kaolint is megtalálhatjuk. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum egyik miskolci patikaedénye ebbe a kategóriába tartozik. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy Hüttner Miskolcra való átköltözésével egyidőben jelenik meg a porcelán Butykay gyárában, mintegy jelezvén a történtek 23 IM ltsz. 64.34.1. i