Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 10. (Budapest, 1967)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Tasnádiné Marik Klára —Huszár Lajos: Érmekkel díszített fedeles kupák és korsók

TASNÁDINÉ MARIK KLÁRA - HUSZÁR LAJOS ÉRMEKKEL DÍSZÍTETT FEDELES KUPÁK ÉS KORSÓK Az itáliai majolika és az importált kínai porcelán hatására kialakult európai fajanszművességben a helyi igényeknek megfelelő használati edényforma is megjelent a keleti porcelánokat utánzó formák mellett. Ilyen egyszerű forma a fémművességre visszavezethető hengerkupa. Amíg az Európában lassan tért hódító és forrón élvezett exotikus italoknak (kávé, tea, csokoládé) a fajansz nem kedvezett, addig a hideg italok (bor, sör) számára — a kőcserépedényhez hasonlóan — a fajansz továbbra is megfelelt. A porcelán európai megjelenése és elterjedése után a költséges tengerentúli italokat alig fogyasztó, de a sört nagymértékben kedvelők körében ez az edény forma még egy századon át egyik fő terméke maradt a fajansz művességének. A célszerűség követelményeinek megfelelve a kerámiából készült kupákat is — fémből készült elődeikhez hasonlóan — ellátták billentős, felnyíló fedéllel. A fedelet általában ónból, értékesebb alkalmi darabok esetében ezüstből vagy aranyozott ezüstből készítették, de ismerünk aranyozott vörösrézből valót is. A fedő fémjéből készült az edény alját védő talpkeret, amely általában egyszerű gyűrű, ritkábban a talpat elfedő foglalat. A XVII. és XVIII. században ilyen szereléssel látták el a szintén helyi jellegű formaképzést mutató, gömbtestű, hosszú, szűk nyakú, talpas boroskancsókat, a széles nyakú, körte idomú korsókat is. A kőcserép kupáknál a talpfoglalat inkább a fajansztól átvett díszítés, mintsem funkcionális fontosságú. A korai kőcser epeknél ez ritkán fordul elő. A XVIII. század vége felé a fajansz hengerkupák lassan eltűnnek, s helyüket a bokály forma foglalja el. Az átmenetet a kihasasodó hordó alakra emlékeztető kupák alkotják, amelyeken a talpgyűrűt már nem találjuk. Az osztrák és morva műhelyek kissé édeskés porcelán-színekkel festett, ritkán enyhén domborított díszű korsóinak fedele már mechanikus egyformaságot mutat. Az európai fajanszművesség lassú elmúlásának tanúi ezek, amelyekből nagyon sok került hazánkba, s amiket valamikor tévesen alvinci korsóknak neveztek. A XVIII. századi kupák és korsók fedele — főként az "alkalmi jellegű, díszes porcelánkupáké — gyakran gondos ötvösmunka. Az ónfedelek között is akadnak különlegesen díszes kiképzésűek, bár ezek esetében bizonyos műhelytípus állandósága figyelhető meg. A kor szokása szerint ezeket általában mesterjeggyel, finomság jelzéssel látták el. Igen gyakori a sima fedőbe karcolt névbetű és évszám vagy egyszerű díszítés, legtöbbször levélkoszorú. Reneszánsz örökségnek tartjuk a fedőbe foglalt érmet vagy emlékérem öntvényét, amellyel a tárgy értékét kívánták emelni, vagy pedig meghatározott eseménnyel összekapcsolni.