Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 9. (Budapest, 1966)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DECORATIFS - Balári Ferenc: Késő reneszánsz magyar ládák a bútorosztály újabb szerzeményei között

homloklappal ellátott ládák alkotják, melyeknek legismertebb képviselője Apafiné Bethlen Kata kelengyeládája.

10 E típusnál a tagoló pilaszterek a homloklapot három mezőre osztják, a középmező hangsúlyos, a két egyforma díszű oldalmező pedig többé-kevésbé alárendelt. A hármas tagolás a párkányok kialakításán is érvényre jut, melyet a gyakori rizalitos kiképzés még inkább kiemel. A másik csoportnál a homloklap szimmetrikus tagolású: a pilasztersor a homlokzatot két, rendszerint azonos díszű fősávra osztja, azonban a pilaszterek számától függően kétoldalt vagy középen keskeny mellék sávok is létrejöhetnek, de ezek a két főmező mellett csak másodlagos szerepűek. A szakirodalomból már ismert anyag közül ezt a típust legtisztábban a Lukrécia és a Szeretet allegóriájával díszített menyasszonyi láda

11 képviseli. A kettős vagy hármas tagolódás a talpazat felépítésében is megismétlődik. Az angyalfej a XVII. századi magyar bútorok kedvelt dísze. Leggyakrabban félkerek plasztika]ú vagy laposan faragott, domborműves dísz gyanánt kerül a bútorra, melyet sokszor naturális festés és aranyozás tesz tetszetősebbé. Az angyalfej elsősorban a bútor szerkezetileg fontos váz-részeire, illetve tartó elemeire kerül. Angyalfej képezi sok esetben a homlokzatot tagoló pillérek fejezetét. A Nemzeti Múzeum egy Szőllősgyörökről származó szekrényének

12 pilaszterfejezeteit díszítő angyalfej szárnyai lefelé növő, stilizált akantuszlevelekbe formálódnak át. A sárospataki Rákóczi Múzeum nemrég vásárolt a XVII. század folyamán Felső-Magyarországon élő Okolicsányi család régi berendezési tárgyai közül egy XVII. századi kelengyeládát,

13 amelynek homloklapját négy angyalfejjel koronázott, akantuszleveles pilaszter három mezőre osztja. A szárnyacskák nélküli angyalfejjel díszített pilaszter átmenetet képvisel a magyar bútorokon önállóan alkalmazott angyalfejek és az itáliai ládákat tagoló félalakos hermák között, és egyúttal e díszítő motívum eredetére is fényt vet. Az angyalfejek másik jellegzetes helye: az elsősorban az árkádos tagolású láda-homloklapokon a pillérek által határolt négyzetbe helyezett, félköríves zárású belső keret által kimetszett háromszögletű mező. Ilyen háromszögbe komponált, sarokra állított angyalfejecskét a magyar anyagban gyakran találunk. Habár az angyalfej mint díszítő elem a magyar plasztikai emlékeken korábban is megtalálható, és a XVII. században Európa más részeinek bútorain is előfordul, mégis mivel nálunk e korban gyakori, ezért helyi jellegzetességnek tekinthetjük. Míg a faragott angyalfej elsősorban a keretrészekre vagy a pilaszterre kerül, addig a virágbokréta, vagy ennek jellegzetes, díszedénybe helyezett változata, az olaszkorsó, elsősorban a betétlapok intarziás, festett, ritkábban faragott dísze. A motívum, mint arra neve is utal, olasz eredetű. Korai szép példáit találjuk a páviai Chiesa della Certosa számára készült stallum (1492— 98) betétlapjain. E motívum a reneszánsz stílus térhódításával egész Európában elterjedt. Magyarországon az új stílus tudvalevőleg már a XV. században virágzik, és konkrétan e díszt kedvelő páviai stallum műhelye is kapcsolatot tart Magyarországgal.

14 A korai, legtisztábban olasz hatás alatt álló központi országrész emlékanyaga elpusztult s így a virágbokréta legkorábbi hazai példáit 10 Szabolcsi Hedvig : Régi magyar bútorok. Bp., 1954. 21. kép. 11 Bárányné Oberschall Magda : Magyar bútorok. Bp., 1944. 19. kép. 32 Bárányné : i. m. 20. kép. 13 Voit Pál : Régi magyar otthonok. Bp., é. n. 167. 14 Voit Pál: Műhely a Via de' Servin. Művészettörténeti Értesítő. 1961. 97 — 130. 4fi