Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 8. (Budapest, 1965)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Katona Imre: A kék habán kerámiáról

nok között kontinuitás van.

9 Később azonban a módszeres kutatás során kiderült, hogy a Nyugat-Magyarországon a XVI. század közepén kimutatható különböző foglalkozású újkeresztény kézművesek között egyetlen gerencsér sem található. Ma már tudjuk, hogy az új keresztények csak az 1590-es évektől kezdve foglalkoztak gerencsérséggel,

10 s így érthető, hogy korábban nem találunk említést róluk. Az előkerült adatokból az is kitűnik, hogy a Nádasdybirtokokon letelepedett új keresztények csak 1562-ig, Nádasdy Tamás nádor haláláig szerepelnek. Ügy látszik, Nádasdy Tamás fia, Ferenc, a „Fekete bég", az országos tiltó rendeletek hatására nem vállalta az új keresztények támogatását, foglalkoztatását, s emiatt kénytelenek voltak elköltözni Sopron megye területéről. Az említett adatokból is nyilvánvaló, hogy az utoljára 1562-ben, majd újra 1622-ben szereplő habánok között — adatok híján — nem lehet összefüggést kimutatni. A Nyugat-Magyarországon letelepedett anabaptistákról hatalmas forrásanyag található. Ezekből nemcsak sajátos jogi helyzetük rekonstruálható, hanem szervezetük is.

11 Sajnos azonban még a közelmúltban elhunyt Iványi Bélának, a Batthyány-levéltár legkitűnőbb ismerőjének sem sikerült olyan adatokra bukkannia, amelyekből a Nyugat-Magyarországon élt újkeresztények származása kiderülne.

12 A Batthyány-levéltárban ugyan található egy keltezés nélküli levél, amely az anabaptisták helyzetével, problémáival foglalkozik, s megemlíti, hogy az újkeresztények a földesúr és a lakosság zaklatásai miatt kénytelenek visszaköltözni korábbi tartózkodási helyükre, a levél azonban ezeket a helyeket nem nevezi meg.

13 De amit a levelek elhallgatnak, kiderül a krónikákból. Említettük már, hogy az anabaptisták 1621-ben Csejtére és Vagyócra, 1622-ben pedig Szobotistra, Brodszkóra, Vittembe, Kosztolányra, Lévárdra és máshová költöznek át. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy 1622-ben — részben a fehérhegyi csata előtt, de még inkább azt követően — II. Ferdinánd parancsára Dittrichstein érsek morvái birtokain üldözni kezdi őket,

14 kiderülnek azok az okok, amelyek miatt a Felvidéken és Erdélyben kerestek menedéket. Üldöztetésük mérvére jellemző, hogy az 1619—1622 között még virágzó 43 „Haushaben"-bői 1622-re 24 elpusztul. Különösen két morvái Haushabent ért súlyos pusztulás, Maskovitzot és Alexovitzot. Mint az anabaptista krónika megjegyzi: „Az Úr azonban — mint Izrael fiait egykor Egyiptomból — őket is kivezette Morvából." A krónika további részeiből kiderül, hogy a Michel Kocsher, Thoman Wilhelm és Albrecht Grob vezetésével elindult csoport egy része Erdély, más része Nyugat-Magyarország felé tartott. A krónika Nyugat-Magyarországot „Krabaten "-nek nevezi, amely valóban a horvát-vend lakosságot is magában foglaló Sopron, de elsősorban Vas megyére vonatkozik. Gondolhatnánk Nyugat-Magyarország északi részeire is, 9 Krisztinkovich Béla: Habán emlékek Sopronban és környékén. Soproni Szemle 1956., 12. 10 Kudelková-Königová, Alena: Moravská a slovenská habanská keramika. Leiden 1960. 3. sz. 221 -232. 11 Iványi Béla: Az anabaptisták vagy újkeresztények Nyugat-Magyarországon. Református Egyház 1954. 14. sz., 16-20. 12 Uo. 13 OL Batthyány es. lt. Tiszttartókkal való levelezés. 1 — 201-es fasc. 193. sz. levele, 14 Zieglschmid, A. J. F.: Die älteste Chronik der Hutterischen Brüder. New York, 1943., 785.