Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 8. (Budapest, 1965)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Katona Imre: A kék habán kerámiáról

A KÉK KATONA IMRE HABÁN KERÁMIÁRÓL A habán vagy új keresztény fazekasokat fehéredényeseknek is nevezik, mert edényeiket — főleg a kezdeti periódusban — fehér fajanszmáz fedi. A korai, XVI. század végi és a XVII. század elejéről való edényeiken túlnyomórészt reneszánsz virágmintákat, a XVII. század második felétől pedig főleg delfti hatást tükröző, kínai modorú ábrázolásokat találhatunk. Ezzel szemben a habán edények egy másik csoportját nem a fehér, hanem a kobalt alapmáz, a fehér, sárga és zöld díszítés jellemzi. Ezeket a múltban indokolatlanul erdélyi, illetve alvinci edényeknek is nevezték. Már Krisztinkovich Béla megállapította, hogy az alvincinak nevezett XVII—XVIII. századi bokályforma korsók — melyeket erdélyieknek tartottak — valószínűleg ausztriai importáruk, s elnevezésükön kívül semmi kapcsolatuk nincs az erdélyi Alvinccal.

1 Minthogy a kék habán edények szám szerint is jelentős hányadát alkotják a habán emlékanyagnak, fontos és szükséges feladat kizárólagos erdélyi eredetük tisztázása. Ami az alvinci korsókat és múzeumunk kékmázas edényeit illeti, már az első pillanatra megállapítható, hogy a rajtuk domináló kék mázon kívül semmiben sem hasonlítanak egymáshoz. Míg az alvinci korsók ugyanis a XVIII—XIX. század jellegzetes ízlésében, díszítményeinek felhasználásával készültek, a múzeum kékmázas habán kerámiái túlnyomórészt XVII. századiak és csak kis részük készült a XVIII. század második felében. A kékmázas kerámiák közül azonban sem a késeiek, sem a XVII. századiak nem különböznek alapvetően egymástól. Nemcsak formájuk azonos, hanem díszítéseik is azonos ízlésről, felfogásról tanúskodnak. Bár Krisztinkovich a kékmázas edényeket — a XVII. századiakat és a késeieket is — Alvincról eredezteti, különbséget tesz a kékmázas, vagyis általa alvincinak tartott edények és a nyugat-magyarországiak között.

2 Ez a megállapítás további bizonyításra szorul, hiszen ez idő szerint — a múzeumban levő iszkázi táltól eltekintve — nem tudunk olyan habán edényről, amelyről kétségtelen bizonyossággal megállapították volna, hogy Nyugat-Magyarországon készült. Ugyanígy nem ismerjük a felvidéki habán fajanszok sajátosságait sem, hiszen a rajtuk olvas1 Krisztinkovich Béla: Az Iparművészeti Múzeum újkeresztény fajanszai. IMÉ III — IV. 1959., 137-138. 2 Uo. 3* 35