Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 7. (Budapest, 1964)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Egyed Edit: Egy Bacchus jelenetes kárpitról

jelképező szárnyak. Mercurius attribútumaiból hiányzik a cacluceus, kígyós, szárnyas hírnöki pálca, mert ezúttal nem mint hírvivő, hanem mint Bacchus kísérője jelent meg a nimfák körében. Silénosnak, a dajkának ábrázolása is eltér némileg a megszokottól, ugyanis fiatalabb férfi alakjában ritkábban jelenik meg, fején az ismertető repkény koszorút jelen esetben is megtaláljuk. A kép bal oldalán Neptunus, a tengerek és vizek istene foglal helyet egy sziklán, lábait a vízben tartja, és onnan figyeli a központi mezőben lejátszódó cselekményt. Jelenlétét magyarázza, hogy isteni hatalmánál fogva ő segítette Mercuriust a rábízott feladat elvégzésében, másrészt nem lehetett közömbös számára Bacchus sorsa sem, hiszen nagybátyja volt, a gyermek atyjának testvére. Neptunus bal kezében egy kiterjesztett szárnyú hattyúnak a feje nyugszik. Feltételezhetjük, hogy a tengeri kocsit ezúttal hattyúk vontatták a megszokott szárnyas lovaktól eltérően. A napfényes nysai tájat ábrázoló képnek jobb oldali részén helyet foglaló négy nimfa az egész környezetnek megfelelően lenge, dúsredőjű öltözetben; mindannyian csodálkozással és meglepetést mutató tekintettel figyelik a témát adó jelenetet. A bal sarokban leveles bokor előtt fekvő kecske pihen, tőgyéből egy puttó szopik. Az egész kép beállítása a Bacchus kultusznak megfelelően a bőség, a jólét, mámor szimbólumát ábrázolja. A mester erre irányuló igyekezetét sikerrel hajtotta végre. A leterített asztalon boroskannák és kancsók, dúsan megrakott gyümölcsös kosarak, az asztal fölé hajló ágakról lecsüngő szőlőfürtök mind e törekvés megjelenítését segítették. Az ábrázolás buja természeti szépsége és gazdagsága, a kárpit témaválasztása a barokk kor művészetének méltó reprezentálója. A faliszőnyegeket készíttető osztály közel érezhette saját életformájához a Bacchusról szóló történetet. Ezért találkozunk e korban oly gyakran az élet örömeinek mindenáron való kimerítését jelképező mitológiai ábrázolásokkal.

3 Ezeket a témákat először a görög mitológiából transzponálták a római képzeteknek megfelelő módon, majd a reneszánsz és jelen esetben a barokk kor kívánalmai szerint alakultak tovább. A kép témájához méltó a gazdag rajzú, a természet szépségét jelképező keret is. A dúsan megrakott gyümölcsös edények leveles, virágos indák, állatalakokkal váltakoznak, ami rajzban, egyensúlyban, színben nagyszerűen harmonizál a tükörrel. A két alsó sarokban talapzaton álló vázából szőlőtő emelkedik ki, ennek gyümölcséből csemegézik egy-egy majomfigura. A két szélső sáv középrészén a szőlőindákból alakított állványon egy-egy sas ül, felette dús, indás virágdíszítménnyel, a felső sarkokban két-két paradicsommadár. Az alsó és felső keretsáv is azonos elrendezésű. Mindkettő középpontját két oroszlán által közrefogott bagoly uralja. Ezektől kétfelé leveles, repkényes, virágos akantusz indák hajlanak ki, közben-közben egy-egy gyümölcstartóval. Mint már említettük, a gyűjteményünkben őrzött kárpiton mester jelzés nem található. Ez egyrészt annak tulajdonítható, hogy tárgyunknak külső keretszegélye restaurált, helyenként teljesen újonnan kiegészített. A mesterjelzés — melyet az általános gyakorlat szerint az alsó keretsávban kereshetnénk — elpusztulhatott. De könnyen lehetséges, hogy jelzése nem is volt, mert — mint azt látni fogjuk — a tárgyalt emlék nem eredeti, hanem egy3 Pigler, A. : Baroekthemen. II. 1958.