Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 7. (Budapest, 1964)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM — MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Somogyi Árpád: Limogesi zománcainkról

öntötték és szegecsekkel felerősítették. Az Iparművészeti Múzeum táblája e változathoz tartozik.

1 A fenti technikák alkalmazásával a limoges-i zománcművészet az egyetemes fejlődés második szakaszát nyitotta meg az európai iparművészet-történetben. Az itt alkalmazott vésett-aljú zománc a bizáncinál viszonylag olcsóbb technika volt. Másik előnye a bizáncival szemben, hogy alkalmasnak bizonyult nagyobb felületek fedésére, a rekeszzománcnál lényegesen kisebb költségű zománcdíszítósre. Tág lehetőségeket biztosított az ornamentika és az alakos ábrázolások számára. Gyűjteményünk tábláján nyomon követhetők a munkafázisok. Talán figyelmet érdemlő vizsgálódás, mivel a szakirodalomban eddig keveset foglalkoztak a régi zománcművészek munkafázisait részletező elemzésekkel. A rézlemezt (vastagsága 2,5—3,25 mm között váltakozik) szurokpárnán kalapálva, hosszanti vonalban enyhén megdomborították. E művelet azt célozta, hogy a zománcozásnál a lemez görbülése kiküszöbölhető legyen. Az égetésnél ugyanis a zománc zsugorodik, s ez a lemezt meggörbítheti. Az így előkészített lemezre tűvel bekarcolták az alakok körvonalait, a háttér ékítményeit. A következő művelettel a táblán a zománcrekeszeket kimélyítették. A szegély körül sorakozó félkörös ornamenseket, az íveket, a táblát rekeszekre tagoló vonalakat, az árkád vonalait rekeszfal nélkül vésték ki. A zománc többi részletei már rekeszfalakkal készültek olyképpen, hogy a rekeszfalak egyben a belső rajz vonalai. Az oszlopokat és oszlopfőket, az alakok ruházatát képezték így ki. A kereszt megmunkálásánál az ornamenseket hagyták ki a fémből, a zománc a háttérbe van beágyazva. Még a zománcégetés előtt a fémből szabadon hagyott hátteret gravírozva levelekkel, tekeredő indadíszekkel ékítették. Helyenként poncolóval, beütött pontsorral díszítették, kontúrozták. Az így előkészített lemezen vésővel cizellálva alakították ki a Krisztustestet, a fémlemez felületénél mélyebbre törekvő lapos reliefben. Plaszticitás elérésére törekedett a művész, annyira, amennyire a fémlemez anyaga megengedte. Anatómiai formákat mintázott, stilizálva, de mégis érzékeltetve az emberi test részletformáit. Ugyanilyen módon cizellálta, mintázta az apostolalakok lábait és kezeit. A reliefszerűen kialakított végtagok nincsenek zománccal fedve. A vésés után a zománcozás következett. Égetés után a megfelelő színt adó keveréket a rekeszekbe helyezték és kiégették. Végül a szokásos módon csiszolták. A zománc uralkodó színe az ultramarinkék és a smaragdzöld. Az égszínkék, a sárga, a piros, a kékesfehér csak elszórva fordul elő, míg az előbbiek nagy összefüggő foltokat alkotnak. A zománc ki égetése és csiszolása után az alakok fejét, amit külön kiöntötték, szegecsekkel felerősítették. A fejeket bizonyosan viaszveszejtő eljárással készítették. A végső művelet a tábla szabadon hagyott fémrészeinek aranyozása volt. Ez abból is kiderül, hogy a zománc részleteit elválasztó rekeszfalak szintén aranyozottak, nem csak a keresztet elborító ornamensek, az egész háttér, a korpusz, a szegeccsel felerősített fejek. Londoni gyűjtemények limoges-i zománcműveit már a múlt század végén ismertették és azok között feltűnik egy limoges-i XIII. századra datált ereklyetartó ládika. Ennek egyik oldallemeze tematikában és technikában hasonló 1 Ltsz.: 18824. H: 29 cm. Sz: 11,5 cm.