Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 6. (Budapest, 1963)
IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Horváth Vera: Az iparművészet kérdése Magyarországon a XIX. század végén
a népi, elsősorban székely építkezéshez visszaforduló, népi, nemzeti szerkezetet kereső irányzattal szemben Aigner Sándor az ornamentikában népi motívumokat alkalmazó építészeti törekvéseket dicséri, azt állítja követendő példaként az iparművészet elé. 26 Népi díszítmény iparművészeti tárgyra való alkalmazását lehetségesnek tartja Petrik Lajos, ha a műtárgy anyaga és technikája nem ellentétes az ornamentikával, ilyen pl. a parasztedény, ebben az esetben az anyag, technika és díszítmény között egészséges kölcsönhatás lép fel. 27 A magát X-nek nevező szerző a teoretikus magyar stílus követelésének a veszélyeire mutat rá. A tárgyból kiindulva ízléstelennek tartja, ha minden iparművészeti tárgyon, tekintet nélkül anyagra, formára és szerkezetre, népi ornamentikát alkalmaznak. Abból a tételből kiindulva pedig, hogy a díszítmény a tárgy szerves része, elhibázottnak látja iparművészeti alkotás népi ornamentikával való szervetlen feldíszítését. A nemzeti stílustörekvésekben a hazafias, művészeten kívül álló, nem művészi szempontokat látja uralkodónak. Nézete szerint a magyar iparművészet alkotásainak először az európai színvonalat kell elérniük, azután képzelhető csak el a nemzeti jelleg érvényre juttatása. 28 Éppen a korszerű, de egyre internacionálisabbá váló művészettől való különállás hangsúlyozására tartja szükségesnek a magyar stílus megteremtését Gróh István, a megvalósítást azonban csak a „modern mozgalom" keretén belül tartja lehetségesnek. 29 Előbbiekben ismertettük a XIX. század utolsó évtizedeinek magyarországi iparművészeti nézeteit. Megpróbáltuk az Iparművészeti Társulat folyóiratában megjelent vita-anyagot vázolni, ezzel a módszerrel a magyar iparművészet elméleti problémáinak keresztmetszetét adva. Ezek, az iparművészettel szemben követelményként fellépő nézetek egy esetben sem esztétikai rendszer részei, hanem többségükben aktuális iparművészeti problémák : kiállítás ismertetések, pályázat bírálatok, könyvismertetések stb. részeként jelentek meg. Nem utaltunk az európai szakirodalom helyzetére két okból sem, egyik, hogy az összefüggések követése elég nehéz, mert a hazai problematika láthatólag jórészt a nemzeti művészet, nemzeti sajátságok kérdése körül forog. Másrészt Európa-szerte hasonlóképpen ezekben az évtizedekben alakul ki a téma irodalma, amit bizonyít az alapvető művek megjelenésének időpontja: Gottfried Semper : Der Stil in den technischen und tektonischen Künsten. Frankfurt, 1860—63; Jacob von Falke : Die Kunstindustrie der Gegenwart. Leipzig, 1868; Henry Bavard: L'art à travers les moeurs. Paris, 1882; Alois Riegl : Stilfragen, Berlin, 1893. stb. Mégis, a hazai nézetek osztályozásakor, helyük kijelölésekor meg kell állapítanunk, hogy többségükben a jól ismert Semper által képviselt „materialista" és Riegl által képviselt „idealista" esztétikát követik. Ennek megfelelően iparművészeti alkotás létrejöttekor az anyagot és technikát, illetve a művészi alkotó akaratot „Kunstwollen", ösztönt, képességet, „Können" tartják lényegesnek. Éppen az ismertetett nézetek bizonyítják, hogy a két ellentétes, egymást kizárni látszó fő esztétikai irány se jelentkezik mindig tisztán és következetesen, még egy állásfoglaláson belül sem. Pulszky, Pasteiner, Radisics nemzeti művészetre vonatkozó véleményében az anyag és technika fontosságának hangsúlyozása mellett a művészetnek, mint
