Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 6. (Budapest, 1963)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Horváth Vera: Az iparművészet kérdése Magyarországon a XIX. század végén

kozva magyar képzőművészek iparművészeti alkotótevékenységétől várja az" iparművészet művészi színvonalának emelkedését,

18 hanem a külföldi és hazai iparművészet összehasonlításakor a hazai iparművészet elmaradottságát is megállapítja. Ez a megállapítás, a magyar iparművészet elmaradottságának felismerése az okok kereséséhez vezet, bár ez jóformán még nem megy túl a ténymegállapításon, vagy az ettől teljesen független érzelmi indítóokokra visszamenő követeléseken. Ezen azokat az írásokat értjük, amelyek külföldi művek reminiszcenciáiként siratják a művészi kézműiparok halálát, megállapítják, hogy a gépipar tönkretette a mesterségeket, felállítják a kézműves iparok művészi iparrá való átfejlődésének elméletét és azt az elméletet, hogy a gép csak félkész terméket állítson elő, a „művészi" munkát a kézműves végezze el.

19 A 90-es évek második feléig kevés szó esik a nagyüzemi úton előállított termékek művészi színvonaláról, ennek természetesen legfontosabb oka az, hogy alig van Magyarországon művészi igényű nagyüzemi termelés. A fejlődő gyáripar elsősorban nem közszükségleti cikkeket gyárt nálunk, míg egész Európában ekkor kerül sor közszükségleti cikkek nagyüzemi gyártására (a sokkal korábban nagyiparrá lett textilipartól eltekintve). A gépellenes írások a nagyüzemi úton előállított, nálunk importált, közszükségleti cikkek, lakberendezésitárgyak stb. és a művészi kézműiparok versenyében arra törekszenek, hogy a háttérbe szorított kézműipar stílushű, jó tervek alapján necsak a kivitelbenlegyen jobb a gyári árunál, hanem valóban művészi színvonalat képviseljen. Ugyanis a nagyüzemi termelés fejlődésének ebben a szakaszában, amíg az új technika művészi lehetőségeit ki nem fejlesztette, korábbi formai megoldásokhoz és díszítő elemekhez nyúlt vissza. Ezek a megoldások nagyon gyakran sem a készítmények anyagának, sem az alkalmazott technológiai eljárásoknak nem feleltek meg. Könnyen megérthető, hogy a régi formák és díszítmények végigpróbálása, azoknak bizonyos értelemben véve elrontásával járt.

20 Ehhez a technológia megváltozásából következő fejlődéshez még az is hozzájárul, hogy az iparművészeti tárgy alkotója és kivitelezője egyre inkább elválik egymástól. Korábban az alkotó maga állította elő művét, most a tervezőnek már nem kötelessége az előállítás, sokszor teljes biztonsággal már egy iparművészeti ághoz sem ért, mégis egy vagy több iparművészeti ág számára tervez. Az önálló tervezőművészet kifejlődésének és az alkotóművészettől való elválásának a folyamatával egyidőben lép fel a történeti szemlélet is, amely a korábbi századok alkotásainak ismétlésével, azok szépről vallott nézeteit kodifikálja, ezzel a tevékenységével ugyanakkor a közönség és az élő iparművészet között bizonyos eltávolodást idéz elő. Mindezen tényezőknek nem kis szerepe van a neo-stílusok következetes alkalmazásában. Hatásukra a XIX. század utolsó negyedében a művészi kézműipari ágak sokszor tetszés szerint alkalmazzák egy-egy történeti stílus ornamentális elemeit bármilyen formán, sőt nem egyszer több stílus díszítőelemeit egyszerre. Á «zázad vége felé a szakirodalom a történeti stílusoktól való elfordulás igényét támasztja az iparművészettel szemben, új, nemzeti iparművészetet követel. Ugyanakkor azonban engedményeket tesz a történeti stílusoknak /(a hadgyakorlatokra készült király-sátor esetében a renaissance-nak, az újonnan felépített királyi palota berendezése esetében a román stílusnak) ha azokiban ,,nemzeti karaktert" vél felfedezni. A nemzeti iparművészet megteremtésének igényén belül ugyancsak a retrospektiv «zemlélet eredménye az a nézet, amely a nemzeti művészet múlt-