Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 6. (Budapest, 1963)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Batári Ferenc: Remekbe készült veszprémi asztal 1845-ből

LE CHAR DE VÉNUS 5. kép. Állóóra, készítette A. A. Ravrio, 1800 körül. Párizs, Elysée palota. Pendule, oeuvre de A. A. Ravrio, vers 1800. Paris, Palais Elysée a sima színia ellentétét használta fel. A dióborítású asztallapot keskeny jávorgyökér borítású sáv után széles diógyökér-szalag kereteli. A káva hosszoldala — a rövidoldalnak megfelelő — két négyzetes mezőre van osztva: a mező közepe diógyökér, a peremrészek jávorgyökér borításúak. Az asztallap közepe világosabb, a keretelő sáv sötét; a káván a középmező sötét, a szélek világosak. Az ellentéteket sötét alapon világos, világos alapon sötét vonalberakásos keretelés fokozza. A magyar biedermeier bútor jellegzetes és a megelőző korszakokban is gyakran alkalmazott díszítő eljárása az intarzia. A XVI—XVII. századi magyar bútorokon a faragott, az illesztett és az intarzia dísz egyaránt előfordul. A XVIII. század folyamán az intarziás bútor a gyakoribb, és vezető szerepét a XIX. század első felében is megtartotta. Míg a XVII—XVIII. század folyamán Franciaországban és a francia hatás alatt álló területeken a bútor hangsúlyos díszét a gazdagon alkalmazott aranyozott bronzveretek alkotják, addig nálunk a díszítésnek ez a fajtája egyik korszakban sem volt jelentős. A rakott dísz korszakokon átmenő folyamatos alkalmazása eredményezte, hogy motívumainak kontinuitása Magyarországon sokkal erősebb, mint ott, ahol az idők folyamán bronzverettel kellett osztozkodnia. A sajátosan magyar biedermeier motívumok közé tartozó leveles virágos inda ősét a XVII. századi felsőmagyarországi ornamentumok között találjuk meg. Ez a motívum a XVIII. század folyamán divatos, nyugatias jellegű szalag-