Weiner Mihályné szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 6. (Budapest, 1963)
IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Koós Judit: A „Nagy Károlyi Királyi Nemzeti Fő Oskola Rajzoló Intézetének" ismeretlen dokumentumai
fiókos, tömör szerkezetű alsó részen nyugvó felső kabinet jobb és bal oldalát, hasonlóan a No. 13-hoz, pilaszterek díszítik, melyeknek fejezeteit gotizáló ívek fogják össze. A gondos terv- és metszetrajz pontosan állítja elénk a kor ismert bútortípusának alapformáját, 56 mely — mint az előbbi — lavírozott világoskék háttérből dióbarna, crezés nélküli, világosabb kontúrdíszekkel, gotizáló fejezetű pilaszterekkel és zárópárkánnyal emelkedik ki a háttérből. Az emeletes szekrény előtt ovális aljzatra dolgozott, mustrás, bordó színű anyaggal kárpitozott kis lábtartó került. Bejegyzés: Sniczer Jósef asztalos inas rajzolta Nagy Károlyban 1843 ik Oskolai évnek 2 ik felében. No. 14. (8. kép). A neoklasszicizmus jegyeit mutató szekrénybútor tervrajza, a dokumentumsorozat egyik legérdekesebb darabja. A jobb- és baloldali oszlop-szekrény testét alacsonyabban csatlakozó középrész köti össze. Ezen, és a jobb oldali szekrényrész csukott homloklapjain világosabb keretdíszeket találunk. A bal oldali oszlopos rész homloklapja ajtószárnnyal nyílik, mely mögött, a felső polc alatt, függőlegesen elhelyezett, vízszintes deszkalaphoz erősített, vastag csavar látható, mely lehetővé teszi, hogy a hozzáerősített deszkát az alsó, szilárdan álló deszkalaphoz nyomják. A jobb és bal oldali oszlopos szekrénytest profilírozott zárópárkányban végződik, tetején a neoklasszicizmus jellegzetes vázaformájával. Ez a motívum a tárgyalt időszakban számos helyen fordul elő a bútorművességben, a tervrajz-, valamint ornamentika gyűjteményekben. A 410x268 mm tükör 163x105 mm-es lazúrozott halványkék, illetve citromsárga mezői felső részébe a leírt bútorterv alá a metszetrajz és lépték került. Ez a bútortípus a magyar szakirodalomban mindeddig — feltételezhetően —• nem ismeretes. A külföldi feldolgozásokban formai és funkcionális analógiák alapján is ritkán találjuk meg nyomát. Csak elvétve akadunk arra az eszközre, mely flamand eredete révén, az angol nyelvű irodalomban ,, linen press" néven ismert: fehérneműk, asztalterítők, asztalkendők és más vászonneműk préselésére szolgáló szerszám. A linen press egyik korai példányát a Victoria and Albert Museum őrzi. 57 A XVII. századi holland háztartásokban magasabb asztali állványhoz erősített fehérnemű préseket alkalmaztak, melyeknek a század közepéről származó két példánya Amsterdam 58 és Utrecht 59 múzeumi gyűjteményeiben találhatók. A XVIII. században a tölgy vagy mahagóni fából készített prést néha fiókosszekrény tetejéhez erősítették, valószínűleg abból a célból, hogy abban egyúttal fehérneműt tartsanak. 60 Ez az összetétel az angol Anna királynő korabeli darabokon jól megfigyelhető. Ez a felszerelési tárgy nem a lakószobákban állott, hanem a ,, Linnenkammer"-ben, ,, linen room"-ban. A szoba felszereléséhez tartoztak a mennyezetre erősített szárítók a mosott ruhák részére, a hosszú vasalóasztalok, továbbá a ,, linen press", a ruhaprés, a gyékényből font ruháskosarak stb. Jól szemlélteti ezt a berendezést a Rijskmuseum XVII. századi híres Poppenhuizen-je. 61 Meg kell jegyezni, hogy az ún. Poppenhuizen-eket, melyeknek szokása a XVII—XVIII. századi Németalföldön terjedt el, kezdetben nem gyermekjátéknak, még kevésbé modellnek készítették. Inkább annak a játékos faragó kedvnek az eredménye, mely kicsinyített hü másában akarta visszaadni a „The Golden Century", és a XVIII. század elejének németalföldi intérieurjeit, de ugyanakkor számolt a növekvő gyűjtőszenvedéllyel is. 62 Bútortervrajzunkon, a fentiekben ismertetett eszköz, a már leírt bal oldali oszlopos, nyitott ajtajú szekrénytestben található. A szekrénytest tömör szerkezetű és kissé nehézkes formai megoldására sem sok — de figyelemre
