Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 5. (Budapest, 1962)

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM - MUSÉE DES ARTS DÉCORATIFS - Faragott faformák előképei. (Az eredetiség kérdéséhez)

FARAGOTT FAFORMÁK ELŐKÉPEI (AZ EREDETISÉG KÉRDÉSÉHEZ) A tanulmány azt a kérdést veti fel, hogy mennyiben kaphat kész műalkotástól átvett kompozíció új jelentőséget, más művész kezében, más technikai megoldásban. Az Iparművészeti Múzeum három faragott faformáját teszi vizsgálat tárgyává, keresi eredeti előképüket s egyben arra is rávilágít, hogy egy-egy népszerűvé vált ábrázolás milyen nagy utakat tehet meg, hogyan vándorolhat korokon, területeken, technikákon, stílusokon át. 1. Egyik oldalán Diana és Aktéón, másikon Pyramus és Thisbé történetét ábrázoló fafaragásunk kompozíciója és ennek elemei következetesen ismétlődnek egy XVIII. sz.-i olasz fajánsztálon, két, 1600. körüli óntálon, két XVI. sz.-i nürnbergi bronzplaketten, stb. A szerző arra a következtetésre jut, hogy mindezek közös előképe csak XVI. sz.-i Ovidius : Metamorphosiskiadvány illusztrációja lehetett, s ennek kapcsán Ovidius-téma-ábrázolásokkal foglalkozik, a magyar barokk díszítőművészetben. A Metamorphosis Magyarországon forgalomban volt régi kiadásai között kutatva, végül a Feyerabendt féle 1581-es frankfurti kiadásban találja meg a kétségtelen előképet. Kiderül azonban, hogy ez sem eredeti kompozíció, ez a kiadvány a Metamorphosis 1557-es, lyoni, Diane de Poitiersnek ajánlott kiadásának, Bemard Salomon-féle metszet-illusztrációit vette át. 2. A XVII. sz.-i magyar koronázóvárosban, Pozsonyban, szokás volt koronázáskor, a király arcképének mózeskalács formájában való népszerűsítése. (Itt alakult a XVII. sz. elején az első és legnagyobb mézeskalácsos céh, amelynek szokásai az egész ország mestereire nézve mérvadók voltak.) A IV. Ferdinánd-forma előképét Elias Wideman egykorú rézmetszetében, az I. Lipót-forma előképét Szelepcsényi György egykorú rézmetszetében találja meg a szerző. 3. Faforma-faragás metszet-előképének újabbkori példája a Milfajt Ferenc bakonyi betyárt ábrázoló veszprémmegyei népi faragás, mely Bucher Ferenc festménye, illetve kőnyomata után készült (1836.). Ugyanez az ábrázolás pápai keménycseréptányérokon, majd herendi porcelántányéron is megjelenik. A három példából levonható első következtetés : a népi fafaragó gyakran merített előképet a népszerű „alkalmi" grafika, közismert, helyi érdekességű lapjaiból. Kezdetben még a grafikus (fametsző) utánozta a fafaragást, később a grafika, mint mozgékonyabb, fejlődőbb, haladóbb technika, mindinkább maga vált kezdeményezővé, hatásgyakorlóvá. A szerző részletesen taglalja, hogyan hódított tért a metszet-grafika az iparművészetek sok ágában, a XVI. sz.-tól mindinkább terjedő ,,

Ornamentstich" útján. Elemzi a mintalapok szerepét, jelentőségét, hatását, aminek következtében módosul az iparművész szerepe, de mellette megjelenik a mintalapok tervezője, mint a kor új követelményeinek megfelelő új művésztípus. Szükségesnek tartja ezért, hogy ezt és a következő korokat vizsgáló iparművészettörténet-kutatás arra is terjedjen ki, hogy a művész (pl. ötvös), milyen mintalapot használt munkája tervezéséhez, és úgy látja, hogy az iparművészettör-