Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)

HOPP FERENC KELETÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM - Pajor Géza: A Keletázsiai Művészeti Múzeum egyik újabb szerzeménye — egy rekeszzománc váza

PAJOR GÉZA A KELETÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM EGYIK ÚJABB SZERZEMÉNYE — EGY REKESZZOMÁNC VÁZA A kínai iparművesség egyik sajátos ága a rekeszzománckészítés. A szakirodalom még nagyon keveset foglalkozott vele. Ennek több oka lehet. Részben talán az, hogy viszonylag későn került Európába

1 és az itteni gyűjteményekben sokkal kevesebb is van belőle, mint más művességek termékeiből, mint pl. a kerámia vagy a bronztárgyakból, másrészt meg technikai okokból kifolyólag nem is érhetett el olyan magas művészi színvonalat mint a már említett kerémia és ez csökkentette az érdeklődést iránta.

2 A rekeszzománc-készítés története Kínában — ha elfogadjuk azt a valószínűnek látszó nézetet, hogy csak a Jüan-korban kezdődött meg külföldi mintára (1280—1368)

3 — nem nyúlik messzire vissza s a mai napig „mindössze" 6—7 évszázados története van. Az első fellendülés a Ming-korban (1368—1644) következik be, a második pedig a Csing-dinasztia idején, pontosan szólva az egyik csing császár, Csienlung korában (1736—1796). A XVIII. sz. végén már hanyatlásnak indul s újabb fellendülése modern technikai alapokon napjainktól és a jövőtől várható.

4 1 1860-ban az egyesült imperialista erők felégették a Nyári Palotát Pekingben és kirabolták. A kinai rekeszzománc ekkor került csak az európaiak szeme elé. Feddersen szerint ebből joggal lehet arra következtetni, hogy korábban nem volt elterjedve a Kínai Birodalom más részein, hiszen különben az európai kereskedők figyelemre méltatták volna. Ld. M. Feddersen: Chinesische Kunstgewerbe, Berlin, 1939. 2 Ami a szakirodalmat illeti, tudomásunk szerint a közelmúltban egyetlen tanulmány jelent meg, mely a kínai rekeszzománc eredetével foglalkozik (Soame Jenyss : The Problem of Chinese Cloisonné Enamels. Transaction of the Oriental Ceramic Society 1949 —1950). Kívüle csak a már klasszikus művészettörténészekké előlépett Bushell és Münsterberg említhetők, mint akik részletesebben áttekintik a kínai rekeszzománc történetét (Stephan W. Bushell: Chinese Art, London 1910, illetve Oscar Münsterberg : Chinesische Kunstgeschichte, Esslingen a. N. 1910). Néhány más művészettörténet is foglalkozik a kínai rekeszzománccal, de még sokkal rövidebben az előbbieknél. Ilyen pl. Feddersen kompiláció útján készült könyve is, melyet az előbb említettünk. 3 Állítólag Kínában már a Tang-korban megkezdődött a rekeszzománc készítése. Ezt bizonyítaná a japán Shosoinben őrzött tükör, mely ezüstből készült arany berakással. Kívüle azonban más emlékünk egyáltalán nincs a Tang-korból s így a Tang-kori rekeszzománc készítésre nincs elegendő bizonyítékunk. A Jüan-kortól kezdve már írásos emlékünk is van róla. Egyesek véleménye szerint csak a Jüan-korban kezdtek Kínában rekeszzománcot előállítani. 4 Vang Sun : Chines Cloisonné Enamel, People' s China, 1953. 23. sz. 23 Iparművészeti Múzeum Evkönyve 353