Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 3-4. (Budapest, 1959)
Soproni Olivér: Régi magyar ólommázas kerámia
E centrális elhelyezésű díszítményeken kívül a virágbokor és a figurális elem is fontos szerepet játszik tálainkon. A figurális elemet a ló, a szarvas és a madár ábrázolások szolgáltatják. Lovast ábrázol egy kecskeméti töredék (18. kép). 53 A vágtató paripának csak a mellső lábai és lovasának csizmás, sarkantyús lába látható. Indadísze hasonló a többi tál vegetációjához, de érdekes korhatározó a lovas csizmája. A csizma — amennyiben fazekasunk azt híven rajzolta le — hosszú, hegyesorrú és sarkának ugyan van valamelyes domborulata, de azt saroknak nem igen lehet nevezni, csak a patkó kidudorodását sejthetjük abban. Használta török is, magyar is, és a reánk maradt ábrázolások alapján a XVI— XVII. század fordulójára tehetjük használatát, ami egyben tálunkat is datálja. 54 Ezen kívül több kisebb töredék mutat még lóábrázolásokat. 55 Egy tálat futó szarvas alakja díszít (19. kép). 56 Az állat alakjának megmintázása igen fejlett rajzkészségű mesterre vall, de ezt bizonyítja a tál többi díszítménye is. Peremét az ívekben indás levelek díszítik és öblében az állat körül futó indázat vonalvezetése is könnyed és hajlékony. Az állat két szarva fent összefonódva egy nagy ovális levél formáját veszi fel, benne V-alakú levélsorral. Ez viszont egészen törökös megfogalmazás. A madár mellett tehát a szarvas is megjelenik figurális^ ábrázolásaink között, mint egy összefüggő hagyománynak jelképes állata. 0 az űzött szarvastehén, melyet csak a kiválasztott hős — mesékben a harmadik fiú — találhat meg a különös, egy másik világban levő erdőben egy palotában, de ott a szarvas már egy szűz képében jelenik meg előtte, és ezzel a hős az „életfa" örök életet adó gyümölcsét is elnyerte. 57 A kereszténység e hagyományt kiirtani nem tudván, az egyszarvút, az ,, unicornis "-t állította helyébe és az erdőből a „hortus conclusus" lett. Nyugat művészetében is a XV. és a XVI. századokban találkozunk legtöbbször alakjával, ami tálunk korával is nagyjából egybevág. De amíg az ekkor oly gyakori szarvasábrázolások e hagyománykörön belül a középkor végén csak egy epizódot jelentettek és azután újra megritkultak, addig a madár mind a mai napig a népi kerámiában a figurális ábrázolások középpontjában maradt. Ezt bizonyítja leletanyagunk is, mivel madaras táltöredékünk igen sok van, de sajnos a madár teljes alakja legtöbb esetben hiányzik azokról. Legszebb a két debreceni és egy egri tál, melyek az állat alakjának nagyobb darabját őrizték meg számunkra. A madárábrázolások a művészetben és a kerámián is igen messze nyúlnak vissza és igen fontos szereplői az indogermán hagyománynak. Ok az „életfa" és az „életvíz" őrei, de egyben elrablói is. Az ősi hagyomány szerint, amikor a szent fa örökéletet adó gyümölcse megérik, jön egy kristályszemű madár és elrabolja azokat. 53 Szabó Kálmán : i. m. 506. kép. Előkerült a kecskeméti ref. templom alapozásánál 1877-ben. 54 Gáborján Alice : A szolnoki hódoltságkori ásatási lábbeli anyag magyar viselettörténeti vonatkozása. Ethnográfia LXVIII. Bpest. 1957. 4. sz. 543 old. — Ez a szolnoki I. típusú talp, melyet a XVII. században már magyarok is viseltek, főurak, parasztok egyaránt. 7. kép., török lovas XVI. század ; 8 kép, Bethlen Gábor 1580 — 1629 lovasképe; 10. kép, borkorcsolyás magyar a XVII. századból stb. képek. 55 Miskolci Hermann Ottó Múzeum, ltsz. : 53.688.58 ; Egri Dobó István Múzeum ltsz. : 55.2246.1. 56 Miskolci Hermann Ottó Múzeum, ltsz. : 16.230. 57 Spiess, Karl : i. m. Die gejagte Hinde.
