Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

I. TANULMÁNYOK AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIBŐL - Héjjné Détári Angela: Néhány probléma a művészi öntöttvas-művesség köréből

A vasgyártás újabb fellendülését hozta az 1836. évi XXV. törvénycikkel elrendelt 12 vasútvonal építése és az ugyanez időben megindult Első Dunai Gőzhajózási Társaság működése, úgyhogy 1841-ben Magyarországon már 71 hámor működött : Zólyom, Gömör, Szepes, Liptó, Borsod, Ung, Krassó vármegyékben.

13 1848-ban a vasgyárak legnagyobb része áttért fegyvergyártásra : puska, puskacső, kartács, szurony, ágyú és ágyúgolyó stb. került ki az átalakított üzemekből a szabadságharc céljaira. Ebben az időben Kossuth Lajos gyakran erélyes felszólítást intézett a hámorok tulajdonosaihoz, mint például a Rimai Vasművelő Egyesület esetében, a Honvédelmi Bizottmány által meghatározott ágyúgolyó- és gránátmennyiség leszállítását illetően, „különben vonakodás vagy mulasztás esetére gyárokat az álladalom számára elkoboztatandom".

14 További lépést jelentett a vasgyártás fejlődésének útján a gőzgépek alkalmazása is, Magyarországon az 1840-es évektől kezdve. Azonban a XIX. század második felében számos kis kohómű a kapitalista termelés fokozódó iramát és versenyét körülményei folytán felvenni nem tudta, így legnagyobbrészt megszűntek. Csak a fejlettebbek, illetve a fejlesztésre alkalmasak maradtak fenn, melyek napjaink nagyiparának is legfontosabb üzemei. Múzeumi gyűjteményünkben az iparművészeti alkotásokat is előállító vasgyárak közül — a készítés helyét biztonsággal megállapítva — egy Aninán készült nem jelentős, késői hamutálon kívül (Függelék 28.) a Frigyesfalva— Munkács-i, illetve berlini gyárból vannak produktumok. Nehéz feladatot jelent a jelzetlen darabok származás szerinti szétválasztása még az aránylag kisszámú gyűjteményben is, meghatározásukat stíluskritikai, valamint kivitelezésük minőségi vizsgálata segíti elő. Nagy könnyebbséget jelentenek a jelzett tárgyak. — Általános rendelet volt ugyanis, hogy az öntödék készítményeiket jelzés által tegyék felismerhetővé, amit jobbára be is tartottak, hacsak nem hamisítási szándék vezette őket. A munkácsi öntöde nyomtatott betűs domború MUNKATS, írott betűs vésett Munkats és oroszlános címerpajzs fölött szalagban MUNKATS jelzést használt. Utóbbi címeres gyári jegy igen ritka lehet, mert nem közismert, más múzeumok és magángyűjtők tárgyain nem fedezhető fel, s az Iparművészeti Múzeumban is mindössze csak egy darabon, egy empire stílusú hordárszobrocskán szerepel. (Függelék 29.) A tárgy művészi megfogalmazása és a jelzés egyedi előfordulása arra a következtetésre vezet, hogy ez a korai idők jelzése lehet, a XIX. század elejéről. A német vasöntvények meghatározásánál figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a viaszképmásokról

15 öntött berlini ólom modelleket Gleiwitzben és Lauchhammerben, sőt a szászországi kohókban is utánöntötték. Azonban a régi öntvények könnyű súlyuk és vékonyságúk által kitűnnek, ezenkívül hátoldalukon gyakran jelzés is van : római VI mellett arab számjegy, melyek a gleiwitzi és berlini gyár jelzései míg a szász hámorokban készült tárgyakban gótikus S. H. jegy van. A berlini gyár egy sasos jegyet is bevezetett, Berlin felirattal, azonban 13

Mérei Gyula: Magyar iparfejlődés 1790-1848. Bpest, 1951. 108-9. o. 319—20. o. „A kincstárnak Magyarországon 18 rúdvas, 16 nyújtó és 1 acélhámorja volt, összesen 35 hámor, 136 tűzzel és 120 verővel. 67 magánhámorban 56 rúdvas és 11 nyújtóhámor volt, amelyek 100 tüzet és 67 verőt számláltak. Ezenkívül 19 vashámorról számol be az egykori statisztika, amelyről közelebbi adatok hiányoznak." 14 Mérei : i. m. 389. o. 15 A gyakran többszínű viaszból készült viaszdombormű-portrék — melyek a XIX. század első felében kedvelt dísztárgyul szolgáltak a polgárság körében — eredetét valószínűleg éppen a bronz és vasöntödék modelljeiben kell keresni. 6 Az Iparművészeti Múzeum Évkönyve II. — 81