Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

I. TANULMÁNYOK AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIBŐL - Diószeginé Egyed Edit: Közelkeleti állatplasztikákról

Önálló csoportot alkotnak az iráni Szeldzsuk kori bronzállatok. Ebben a korszakban három város, nevezetesen Herat, Nisapur és Merv fejlődik fémművészeti központtá. Ebben a korban az áttört munkák válnak kedveltekké. Divatjuk természetesen a zárt felületű alakokra is rányomta bélyegét. A XII—XIII. század fémművességében a bronz mellett nagymértékben kezd teret hódítani a réz is. A XIII. században virágzik ki a moszuli fémművészet, miáltal ez a hely a sárgaréz-berakásos munkák központjává válik. Meglepő, hogy a moszuli műhelyből egyetlen önálló állatábrázolást sem ismerünk, csak arról van emlékünk, hogy állat-alakokat díszítőelemként szerettek felhasználni. A XVI. századtól kezdve a figurális ábrázolásokra az egész Iszlám művészeti területén szigorú tilalmat hoztak, állatot ábrázoló plasztikai emlék ebből a korból nem is maradt ránk. 3. Füstölő, kacsa ^ak^Keletazsiai Múzeum), Ennek ellenére sem gondolhatjuk azt, hogy készítésük a XVIII. századig teljesen megszűnt, valószínűleg továbbra is mintáztak ilyen figurákat, de összehasonlíthatatlanul kisebb számban. Ugyanezt tapasztaljuk a mohamedán vallásnak siita ágához tartozó perzsák területén is, ahol a dogmák által előírt szabályok nem voltak olyan szigorúak. A XVIII. században, mikor a mohamedánok az iszlám szigorú dogmái alól kissé felszabadultak, újra nagyobb számban jelennek meg Perzsiában a díszállatok, illetve füstölők, valamint a parázstartók. A közbeeső időszak alatt növényi indák között stilizált formában jelennek meg nagyobb számban az állatábrázolások, így kerülvén meg a figurális ábrázolásokra vonatkozó szigorú tilalmakat. Az állatplasztika nagymértékű csökkenésének oka minden bizonnyal összefügg a szeldzsuk-törökök megjelenésével, valamint a mongol hódítással. Ezek a népmozgalmak ugyanis sok művészeti központot elpusztítottak, így például Nisapur, Herat és Merv városokat is. A művészek innen más városokba menekültek, elsősorban nyugatra, így alakult ki például a XV. század folyamán Velencében is egy iszlám művészeti műhely. Itt az iszlám mesterek önálló céhet alkottak és a magas arisztokrácia számára az ,,alla Damasinát" készítették. A háború okozta pusztítások olyan sebeket ejtettek a Közel-Kelet művészi iparán, hogy az csak nehezen tudott újból életre kelni ; de még így is elég erős volt ahhoz, hogy a hódítók művészetét a maga képmására formálja át. Amit pedig a hódítók, különösen a mongolok és a timuridák hoztak magukkal, az már a TávolKelet szelleme és formakincse volt.