Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

Dobrovits Aladár: Az Iparművészeti Múzeum és társintézményei a felszabadulás óta

kel, jobban meg kell őket becsülnünk (miért nem viseli a Keletázsiai Művészeti Múzeumunk az alapító Hopp Ferenc nevét?) és segítségére kell sietnünk a kialakulófélben levő, a dolgozó népből toborzódó új típusú gyűjtőrétegnek. Nemcsak magánosokat, intézményeket is nagy számmal találunk a múzeum támogatói, donátorai között. Első helyen kell megemlítenünk a Műegyetemet, mely 1948-ban átadta Wartha Vince műegyetemi tanár, a nagy magyar kerámiakutatónak a Műegyetemen őrzött gyűjteményét. A több, mint 3500 műtárgyat tartalmazó gyűjtemény értékét rendkívüli módon növeli, hogy Wartha a kerámiatörténet és technológiák tudós kutatója nagy céltudatossággal és szakértelemmel állította össze gyűjteményét. Kár, hogy Wartha feljegyzései a Műegyetemet ért háborús sérülések következtében megsemmisültek. A gyűjteményben a kerámiaművészet úgyszólván legtöbb fontos területe és technológiája képviselve van. A Földtani Intézet átadta Petrik Lajos agyagmintagyűjteményét. E gyűjtemény nem képvisel ugyan műértéket, de tudományos értéke annál jelentősebb. A gyűjteményben a Kárpát-medencének úgyszólván minden számottevő agyaglelőhelyének anyaga képviselve van, nyers, félkész és kiégetett állapotban. Ez a gyűjtemény biztos kiindulópontja lesz a jövőben a bevezetendő tudományos anyagvizsgálatnak. A Magyar Tudományos Akadémia 1953-ban átadta a Vigyázó-féle gyűjteményt. Ez főleg ötvösosztályunk külföldi anyagát gyarapította igen jelentős mértékben. Nagyszámú XVII. századi német ötvösmunkát tartalmaz, Augsburg-i serlegben és ezüstből készült dísztálakban a leggazdagabb. Másik értékes emlékcsoportját a szám szerint is nagyjelentőségű óngyűjtemény képezi. Akár a Fettick- vagy Kontsek-gyűjtemények, a Wartha- és Vigyázó-gyűjtemények is monografikus feldolgozást érdemelnek. A Magyar Rádió és a Külügyminisztérium, főleg az egykori királyi palota műtárgyait — de más tárgyakat is —-, tükröket, csillárokat és más berendezési tárgyakat, főleg azonban üveg és porcelán étkészleteket (Herend, Hüttl stb.) adtak át, több mint 1300 darabot, 1955-ben. E tárgyak a Budapest ostromakor rommá vált Palota megmaradt anyagából származtak és a Köztársasági Elnöki Palotába kerültek, melynek épületét a Rádió, illetve Külügyminisztérium vették át. A Magyar Filmgyártó Vállalat értékes orosz üvegkészletet adott. Az államosított Jungfer Gyula-cég átadta a Jungfer-műhely több ezer mintadarabját, amelyek XIX—XX. századi vasművességünk kiemelkedő példái. Az egyes textilgyárak, így a Goldberger, a Textilfestőgyár és a Kistext, évtizedekre, sőt egy évszázadra visszamenő textilmintagyűjteményeket és mintadarabokat adott. Gyarapodott Múzeumunk a múzeumok közötti anyagátcsoportosítás útján is. A Történeti Múzeum gyűjtési körébe nem tartozó külföldi iparművészeti tárgyakat adott át, emellett a besztercebányai és gölnicbányai stallumokat, a Néprajzi Múzeum közelkeleti fémtárgyakat, a győri Xantus János Múzeum textilanyagot, a pécsi Janus Pannonius Múzeum közel-keleti csempeanyagot adott át. A Budapesti Történeti Múzeum a Zichy-gyűjtemény iparművészeti anyagát adta át, ékszereket, ötvöstárgyakat, szumak szőnyeget. A szombathelyi múzeum 1954 nyarán 3 darab XVIII. századi Usak szőnyeget adott át, melyek rendkívüli méreteik miatt gyűjteményeinkben egyedülállóak. Igaz, hogy az Iparművészeti Múzeum is — nem egyszer kiemelkedő értékeket — átadta a gyűjtési körébe nem tartozó, vagy a múzeumok közötti profilozás következtében más