Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

Dobrovits Aladár: Az Iparművészeti Múzeum és társintézményei a felszabadulás óta

annyira kifogásolható, nem egyszer rossz, kispolgári kozmopolita szellemet sugárzó használati edénygyáraink alkotásainak mintaképéül. A gyűjteménygyarapítás terén a Múzeumnak nem szabad elzárkóznia az elsősorban művészetileg, művességileg kiemelkedő alkotások gyűjtése mellett egyegy, elsősorban használati tárgy jellegű darabnak, sőt szerszámoknak, termelőeszközöknek megszerzésétől sem, annál is kevésbé, mert az iparművészetben a használati tárgy és műalkotás dialektikus kettőssége következtében, ezek ismerete hiányában egy-egy korszak iparművészeti alkotásainak alapjai, az a formai bázis, melyen az alkotásban kifejezésre jutó tartalom nyugszik, a csak a felépítményre figyelő, csak az esztétikai követelményekre tekintettel levő szemléleten keresztül éppen az iparművészet leglényegesebb kérdéseire, azokra a kérdésekre, hogy mi is teszi az iparművészetben a műalkotást műalkotássá, kielégítően válaszolni nem tud. A Múzeumnak gyűjtenie kell pl. a Magyarországon az elmúlt korszakokban a társadalom egyes osztályaiban elterjedt, nem magyarországi eredetű, művességileg jellemző, vagy a társadalom egyes osztályai ízlését megvilágító iparművészeti jellegű használati tárgyakat. A Múzeumnak gyűjtenie kell az iparművészetben szokásos, tipikus technikák tárgyi emlékanyagát még akkor is, ha azok nem mindig kiemelkedő műalkotások, továbbá a munkaeszközöket, a munkafolyamatra vonatkozó adatszerű feljegyzéseket, a manufaktúrák és mesterek történeti emlékeit, minden olyan adatot és levéltári jellegű feljegyzést, mely az iparművészet fejlődése társadalmi hátterének megvilágítására szolgál. Végezetül ki kell terjeszkednie a Múzeum gyűjtési tevékenységének olyan tárgyi emlékekre is, melyek a társadalom fejlődése egyes korszakai ízlésbeli eltévelyedéseire, a haladással szembehelyezkedő törekvéseire, a közízlés nemkívánatos fejlődésére jellemzőek. A giccs, a selejtes anyag egy-két jellemző példájának megőrzésétől sem szabad elzárkóznia a történeti kép teljessége szempontjából, így pl. az újabb korok „díszműáruinak", „bazáráruinak" jellemző példái is kell, hogy a Múzeum gyűjteményeiben képviselve legyenek. E követelmények figyelembevétele nélkül a Múzeum például megközelítően hű keresztmetszetkiállítást rendezni nem tud. Bár itt csak az Iparművészeti Múzeum problémáiról beszélünk, rá akarunk mutatni arra, hogy pl. a XX. század magyar művészetéről alkotott képünk teljessége és viszonyainak megítélése, illetve a művészetnek a társadalom egyes osztályai körében elfoglalt helyzete szempontjából fontos volna, ha képzőművészeti múzeumaink raktári anyagában az egyes irányzatok kiemelkedő alkotásai mellett az ún. műkereskedői anyag, a közönség egyes rétegei által felkapott festők termékei is képviselve lennének. Mindeme felvetett szempontok alapján azonban a gyűjteményanyag erős, és az eddigitől eltérő differenciálására kell törekedni. Éppen a Múzeum művészeti múzeum jellegének megőrzése és hangsúlyozása szempontjából és a történeti teljességre való törekvésnek összhangba hozatala céljából, műtárgyleltárba csak azokat az alkotásokat volna szabad venni, amelyek művészeti, művességi szempontból, haladó hagyományaink bemutatása szempontjából, kiemelkedő, számbavehető műalkotások. A többi tárgyi emléket, amelyek csak a történeti, vagy technológiai kép teljessége miatt kerülnek a Múzeumba, csak mint segédgyűjteményi anyagot volna szabad nyilvántartani, így pl. tipikusan segédgyűjteményi anyag a Múzeum nyers, félkész és kiégetett agyagminta-gyűjteménye, de itt volna kezelendő a „díszműáru", a giccs-anyag, vagy a Múzeum háborús cselekmények miatt elpusztult, műtárgynak már nem