Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

II. AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM KUTATÁSAIBÓL - Dobrovits Aladár: Gádor István művészete

28-as évektől fogva érezhető egyre inkább Gádor művészetében a magyar nép művészete felé való irányulás. E korszakában vázákat, népviseleti csoportokat, falképeket alkot. Népviseleti csoportjai a kisplasztika jellemző, és a nép szeretetétől áthatott, mélységes humanista humorral megalkotott példái. Itt érvényesül mesterien mindaz az eredmény, amit Gádor előző periódusának formaalkotó törekvéseiből leszűrt. Vázáin a népi elem mellett még él az előző periódus formalátása, de ugyanakkor már jelentkeznek az anyag problémáival, a kerámia legsajátosabb problémáival birkózó törekvések. Fali csempéi úttörő és igen fontos eredményei kerámiaművészetének, már ebben a korszakában. A legegyszerűbb eszközöktől a legbonyolultabbig terjed művészete : a vörös alapon alkalmazott fehér máztól a sokszínű mázig, a rajzos-kontúros ábrázolástól a kontúrok plasztikus megvonásán keresztül a dombormű felé való továbblépésig, az ábrázolt felület és az alapsík fény- és árnyjátékának tudatos felhasználásáig terjed. Ez a széles skála megmutatja, hogy Gádor nem tud megmaradni egy helyen, egy eredménynél vagy megoldásnál, hanem nyomban továbblép — az egyszer elért eredmény nála rögtön a további fejlődés kiinduló pontja. Azonban megmutatja azt is, hogy a korábbi probléma később is foglalkoztatja, az egyszer elért eredményt később, magasabb síkon megismétli. Mindezen csempekísérletei eredményeit összegezi majd 1935-ben monumentális, a magyar nép életének megértéséből fakadó Debreceni Vásárá-ban, ahol még sajátos, síkszerűségre törő perspektivikus megoldásokkal elégszik meg, majd újólag, az 1952. evi I. iparművészeti kiállításon először bemutatott, a perspektíva problémáival mélyebben birkózó Cséplést ábrázoló faliképében. A faliképek népi, népviseleti ízű figurális ornamentikája jelenik meg az időben vázain is. Egy pillanatig sem akarjuk azt mondani, hogy magyaros, népi ízű sőt a népihez közeledő, a népművészetből merítő stiláris törekvéseiben Gádor egyedül állt volna akár kora művészetében, akár iparművészetében. Gádornál azonban ez a törekvés mélyebbről indult; belsejéből és mélyebbre jutott a nép és a népművészet megértésében, mint a legtöbb kortársa. Nem „népéletképeket" alkotott, nem csupán cifraviseletű, kissé egzotikus ízű „buzsáki menyecskéket", hanem a nép életének pillanatképeit. Stiláris törekvéseiben pedig nem utánozza, nem is „alkalmazza" a népi formákat, hanem a képzett művész, az anyagban gondolkozó keramikus tudatos eszközeivel újjáteremti a népi motívumokat, formákat és technikai eljárásokat. 12. Váza selyemgalambbal