Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

II. AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM KUTATÁSAIBÓL - Dobrovits Aladár: Gádor István művészete

kunk művészi pályájának, sajátos stílusáért viselt küzdelmének minden állomását bemutatni. Ez már csak azért is nehézségekbe ütközne, mert különösen régebbi évtizedeinek munkásságából ma már nem egyszer jóformán csak egy-egy darab vagy töredék áll rendelkezésünkre, gyakori esetet példázván a magyar iparművészet történetéből. Szándékunk inkább az, hogy Gádor munkásságát az utóbbi ötven év magyar és nemzetközi iparművészetének fejlődésébe illesztve, elemezzük azokat a problémákat, amelyeket művészi pályája egyes állomásai művészetszemléletünk mai szempontjaiból felvetnek, megismerjük Gádor művészetének azokat az elemeit, melyek művészetét logikusan a szocialista-realista szemlélet és alkotóművészet felé vezették és elemezzük művészetének azokat az eredményeit, melyek mai, szocialista-realista iparművészetünk egyik legnagyobb értékévé teszik azt. Gádor első, fiatalkori alkotásait még a szecesszió formanyelve hatja át. Csakhamar azonban, amikor a Tanácsköztársaságban vállalt szerepe és politikai felfogása miatt külföldre távozni kényszerült, Bécsben új és látszólag ellentétes stílusáramlatok kerítik hatalmukba, helyesebben új stiláris törekvések kialakításának lesz részese. A Wiener Werkstátte-ben dolgozva, a „primitív expresszionizmus" élharcosa lesz. Mai művészetszemléletünk a szecesszióval szemben is, az expresszionizmussal szemben is, a primitívségre való törekvéssel szemben is inkább elítélő. Bennük a művészet fejlődésének egyenes vonaláról való letérést, a művészet öncélúvá fajulásának állomásait, a realizmus útjától való eltévelyedést látjuk. Kétségtelen, hogy ez a felfogásunk az egyes művészeti irányzatokra vonatkozólag nem egyforma mértékben ugyan, de többé-kevésbé indokolt. Azonban egyes művészeti irányzatokra vonatkozólag sem, egyes művészek munkásságára vonatkozólag sem elégedhetünk meg pusztán általánosító megállapításokkal. A társadalom jelenségei, így a művészet és annak megnyilvánulásai nem értelmezhetők egyszerűen és egyértelműen. A közelmúlt művészetének ezeket az irányzatait a maguk korának, társadalmának, művészetének folyamatában lehet és szabad csak tekintenünk. Kétségtelen, hogy a szecesszió is, valamint az utána következő és belőle folyó stílustörekvések is beletartoznak a kapitalizmusnak az imperializmusba közvetlenül átnövő és az imperializmus korszakai polgári művészetének — ha úgy tetszik, izmus-korszakának — abba a periódusába, mely a polgári társa-