Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1955)

I. TANULMÁNYOK AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIBŐL - Szabolcsi Hedvig: A bútorgyűjtemény néhány újabb szerzeménye

3. Faragott tölgyfaasztal. Magyar. XVI. sz. Az asztal kétségkívül renaissance típus, amely technikájában (sziluettkivágás, ékekkel való rögzítés) még erős gótikus hagyományokat őriz. Hazáját, készítőhelyét keresvén, az európai renaissance bútorművészet hasonló darabjai között nem találjuk meg hasonló szellemű analógiáit. Formailag legközelebb áll hozzá az olasz, főleg toszkán asztalok egy csoportja, ezek azonban többé-kevésbé mind faragottak.

15 Sajátos jellemzői : rendkívüli egyszerűség és nemes arány, a kivágott lábrészek kevéssé ornamentális jellege, amely analógiáitól megkülönbözteti és biztos meghatározásához nem nyújt segítséget. A múzeum vásárlás útján jutott birtokába és származásáról így már nem lehetett közelebbit megtudni. Készítési helyét ez ideig biztosan megállapítani nem tudjuk, készítési idejét a XVI. század második felére, végére tehetjük, típusa és stílusjegyei alapján. Elsősorban használati bútor, amely típusában az 1500-as évektől egészen a XVIII. század közepéig nyomonkövethető mind világi, mind egyházi használatban. Típusának számos későbbi magyarországi analógiáját is ismerjük (főleg refektórium asztalok formájában), ezért nem tartjuk lehetetlennek, hogy tárgyunkkal a bútorgyűjtemény egy XVI. századvégi magyar asztallal gyarapodott; az úgynevezett használati bútorok műfajában képviselt magas művészi színvonala múzeumunk hézagpótló, értékes darabjává avatják. * * * Bútorgyűjteményünk fejlesztésében egyik legfontosabb célunk a magyar, és különösen a régi magyar, rendkívül ritka anyag gyűjtése. De szinte ugyanolyan nagy súlyt helyezünk elsőrendű és hézagpótló külföldi bútorokkal való gyarapításra is. 15 F. Schottmüller: id. mű 130-131. o.