Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)

Weiner Mihályné: Beliczay Imre, bábsütőforma-faragó mester

előképei. A természetes, aszimmetrikus mozdulat, s a ruhaanyagok textúrájának ábrázolására való törekvés, az ütőfafaragásban új jelenségek. A Budapesti Történeti Múzeumban lévő magyarruhás álló alak öltözéke a fantázia műve. A faragó, megfelelő ismeretek nélkül, a rendelkezésére álló romantikus képek alapján talán régi magyar harcost akart ábrázolni. Ütőfafaragásban már ez a szándék is ritka, az alak mozdulata, profilba való állítása pedig eredetiségre törekvő ambícióra mutat. Ez a mű már a század derekán készülhetett, a romantikus historizmus szellemében. Viseletén pl. az ujjak bevágása, a makkalakú gombok erre jellemzőek. A BI jelzésű kard formája maga — sematikus. Mint díszítmény, szerepel azonban rajta két kormeghatározó fegyver apró képe: egy 1848 körüli kard, jellegzetes magasra ívelő kézvédőpánttal, s egy szurony vagy bajonett, szintén 48-as típusú. A győri Xantus János Múzeumban lévő 32. sz. ütőfája szintén romantikus magyar harcost ábrázol. Előképe korabeli metszetillusztráció lehetett. Az alak öltözete, tartása, művészi igényű és törekvésű, a szándék azonban megfelelő rajztudás nélkül nem bontakozhatott ki: elérte a tehetséges, de tanulatlan dilettáns lehetőségeinek határát. Ügy látszik ezek voltak a mester, utolsó művészi szándékú megnyilvánulásai. Idősebb korában, üzleti gondok és társadalmi feladatok között felhagyott a fafaragással. Hiába volt mint iparos jó szakember, mint művész autodidakta volt és maradt. Olyan korban élt, melyben az ő körülményei között nem tanulhatott tovább. Műveiben elérte azt a fokot, melyet tanulás és segítség nélkül elérhetett, de igazi művésszé nem fejlődhetett. Nem volt más útja, minthogy vagy mások kapitalistává válását segíti elő, vagy maga válik kapitalistává. Ezért, mikor emléket állítunk műveinek, nemcsak azt sajnáljuk, hogy Beliczay Imre idősebb korában elveszett a művészet számára, hanem meg kell látnunk ez egy eset kapcsán azt a sok száz hasonló népi díszítő művésztehetséget, akik megértés híján kallódtak el, és névtelenül, szórványos műveik útján üzennek csak az utódoknak. Mentenünk kell, ami menthető, minden erőnkkel fel kell kutatnunk, konzerválnunk régi művészetünk emlékanyagának minden, ma még fellelhető foszlányát. Beliczay Imre szerepét díszítő művészetünkben tárgyilagosan kell értékelnünk. Művészetét a népe és kora által kialakított formavilág keretei határozzák meg. Ezeken a kereteken belül azonban tehetséggel és tudatos akarattal fejlesztette tovább a formakultúrát, bővítette a tematikát, szerény eszközeivel elősegítette a nemzeti öntudat kibontakozását és •— mai kifejezéssel élve — öntudatlanul bár, város és falu kapcsolatának erősödését. Olyan vállalatot alapított, amely nagyrabecsüive gyűjtötte, őrizte és terjesztette a bábsütőforma-faragás régi remekeit, és mivel egy évszázadon át a magyarországi mézeskalácsos mestereknek körülbelül 25%-a náluk tanult, ezt ezekkel is megismertette, megszerettette. Ezekért érdemli meg Beliczay Imre, hogy emlékét megőrizzük. (A magyar bábsütőmesterség művészi emlékeinek feldolgozása folyamatban van, a szerzőnek „Magyar bábsütőemlékek" c. tanulmánya keretében. Ez a tanulmány tartalmazza Beliczay Imre műveinek képanyagát is.)