Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)

Weiner Mihályné: Beliczay Imre, bábsütőforma-faragó mester

Mesterré válása elé a pesti céh nagy nehézségeket gördített. 1831-ben kelt kérvényében Pest szab. kir. Város Tekintetes Tanácsához még „mézes bábos legény"-nek mondja magát. Ekkor már keserű tapasztalatai lehettek, mert így érvel: „ ... nemcsak a' természeti igazság engedné meg mindenkinek élte fenntartására 's emberi céljainak elérésére fáradsággal 's bajjal szerzett ügyessége szabad gyakorlását, hanem honi törvényeink ?

s a' legfelsőbb kegyelmes királyi rendelések is parancsolnák az alkalmas mesteremberek gáncstalan felvételét az illető céhekbe; azon esetben pedig, midőn a' céhek a' folyamodók igazságos kéréseket nem teljesítik, az ekképpen károsíttattakon segíteni az illető törvényhatóságok hatalmában állna...", - — ugyanis a céh még a remekléshez sem akarta bocsátani. A Helytartótanács és a Városi Tanács mellette voltak, mégis 1832 elején hosszas huzavona kezdődött a céh részéről, amely még a nádorhoz is fordult. A mesterek színleg szakmai okokkal érveltek: kévéseitek a vándorlási időt, kifogásolták, hogy a folyamodó csak két műhelyt ismert meg vándorlása folyamán, s így nem szerezhette meg a szükséges tapasztalatokat, a felterjesztés végén azonban kibújik a szög a zsákból: a mesterek féltek a tehetséges fiatalembertől: előadják, hogy Pesten 8 mézeskalácsos mester működik, ebből csak háromnak van megfelelő keresete, s nem kívánatos a létszám emelése. A folyamodó azonban iratokkal, adatokkal, érvekkel harcolt, s végül is 1833 áprilisában elérte vágyát, mester lett. 1835-ben került a pesti polgárok névsorába, amelv ekkor már nősnek tünteti fel. (Főv. Lt. Pest Város Levéltára Rel. a. n. 4228., Int. a. n. 4280, Mis. a. n. 7626., Ágh. Ev. Lelkészi Hivatal anyakönyve, Kemeneshőgyész.) Élete későbbi szakaszáról sokkal több adat áll rendelkezésünkre, ezeken azonban csak röviden futunk át: a faragással felhagyott, s ez a szakasz már inkább mint jellegzetes multszázadi polgári karrier érdekes. A kölcsönt már 1838-ban alaposan visszaadta a mestereknek, az úgy látszik legforgalmasabb piac. a Belvárosi templom előtti mézeskalácsos „standok" körüli hosszadalmas peres ügyben. (Rel. a. n. 6535.) Kezdetben kis műhelye és üzlete a Király utcában volt, majd mikor innen kiöntötte az árvíz, s ezt'a csapást valahogy kiheverte, költözött az akkor még Kismező utcának nevezett Csányi-utcába (11. szám alá, a .mai üzletháztól, ami 1885—87-ben épült, három házzal odébb). A 40-es években részt vett az Iparegyletben, szervezője volt az első tanoncmunka-kiállításoknak. 1844-ben alcéhmesterré, 48-ban főcéhmesterré választották. A szabadságharc idején való hazafias magatartása miatt 49-ben menekülnie kellett, bujdosott, majd 1851-ben térhetett vissza Pestre. Ű2v látszik sikerült neki beleilleszkedni a megváltozott viszonyokba. Vállalata és tekintélye együtt fejlődött a várossal. A későbbi Iparegyesület igazgatósági tagja, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Iparosztályának elnöke, a városi képviselőtestület tagja, a Terézváros községi bírája stb. stb. volt, 1872-ben bekövetkezett haláláig. (Tonelli Sándor: „100 év előtt". Gelléri Mór: „A magyar ipar úttörői". Nagyrészben leszármazottainak: Beliczay Lászlónak és Beliczay Máriának szíves közlései.) A Gazdasági Lapok 1865-ös évfolyamába a méztermelés eredményeiről cikket író tekintélyes Beliczay Imre már nagyon távol áll a lelkes fiatal faragóművésztől. A cikkből reális képet nyerünk a debreceni és pesti vásáron folyó kereslet-kínálat következtében beálló áringadozásokról, melyeket a gazdagodó mester jól ki tudott használni. Fia és utódai működése