Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)
Schubert Márta: Későantik textilművészet
« i ' • megjelenésében a tömör helyi színfoltok puha és finom árnyalatokká oldódnak, a teljes sikbeliséget érzékeny belső plasztika váltja fel .— az egyiptomi ábrázolóművészet legértékesebb eredményeit a természetábrázolásban tárja fel előttünk. Az emberek ábrázolásánál a kompozíció is legtöbbször a fogalmi leírás kereteiben marad. De a nyájak, a papirus-bozót, a nádas, a madarak és virágok ábrázolásánál a kompozíció szempontjából is más, egyre fejlődő vonásokat figyelhetünk meg. A művész ábrázolási összefüggést teremt a részletek között, kifejező csoportot alkot belőlük. A kompozíció egyik nélkülözhetetlen eleme a ritmus: az ábrázolt egyesek ütemes ismétlődése vagy váltakozása. Találkozunk ezzel a kompozíciós megoldással az emberábrázolásban is, de az egyiptomi művészetnek ezt a sajátosságát leggazdagabban ismét a természetábrázolás mutatja. Ezek, az egyiptomi festészet fejlődésében felismerhető törvényszerűségek mutatkoznak az egyiptomi textilművészetben is, akár figurális, akár ornamentális ábrázolásban. Ismeretes, hogy a ritmus még az osztálynélküli társadalomban alakul ki, s az azonos, egyszerű elemek ismétlődéséből vagy váltakozásából álló sor bizonyos fejlődési fokon a legtöbb őskori kultúrában megtalálható. Az ókori Kelet népeinél figyelhetjük meg egyfelől a centrális, másfelől a terülő (tehát nemcsak sort alkotó, hanem nagyobb síkfelületen elterülő) ornamentális szerkezet általánossá válását. 11 Messzire vezetne itt annak elemzése, hogy a létben, az életben felismert törvényszerűségek jelentkeznek ily módon is a művészetben, s hogy e társadalmak szubjektíve az élet egyik leglényegesebb törvényének az azonos dolgok ismétlődését vagy váltakozását kell hogy lássák. Inkább általánosságban állapítjuk meg itt, hogy a művészet minden, mégoly sajátosnak látszó tulajdonsága is, közvetlenebb vagy közvetettebb módon az emberek valóságos élete feltételeiben leli magyarázatát. Egyiptom ornamentikájának ugyancsak a ritmikus szerkezet a jellemző kompozíciója. De — s ez szervesen következik az egyiptomi művészet leíró, elmondó jellegéből '•— jóformán sohasem találunk benne egymástól elszigetelt, fogalmilag és formailag össze nem kapcsolódó ritmuselemeket. Az egyiptomi ornamentika legtöbbször fogalmi-ábrázoló módon kapcsolja össze elemeit: a virágokat pl. szárral, indával. Elemei, ritka kivételtől eltekintve, jellegzetes egyiptomi módon ábrázolt, de valóságos növény- és virágformák. Egyiptomban a legkorábbi mintás szövet 1903-ban IV. Tuthmosis thébai sírjának feltárásakor került napvilágra. A 18. dinasztia idejéből fennmaradt első művészi textilig csupán igen finom, de csak sávosan vagy kockázottan díszített lenanyagokat ismerünk innen. Az első egyiptomi szövőszékábrázolás a korarézkori Badari-kültúra idejéből való. Egyiptom anyagi kultúrájában a lentermesztés és feldolgozás fontosságát mutatja, hogy istennőjeként Isist tisztelték. A lenből szőtt finom vászon a legdrágább kincsekkel volt egyértékű, a lentermesztés és 11 A soronkint eltolt helyzetű, sakktáblaszerűen elrendezett, megbontatlan alapon ritmikusan ismétlődő motívumokból álló díszítést az ókori Elő-Ázsia, Irán, KisÁzsia, valamint India és Kína ruhaábrázolásain végigkísérhetjük.
