Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)

Bóka Lászlóné: Az Iparművészeti Múzeum Prandtner ötvöstárgyai

igen jól kereső mester, 100 forintnál több bélyegzőpénzt fizet évente. (A próbamester, aki az ötvösmüveket próbabélyegző]ével hitelesíti, minden év végén az arany és ezüst próbákért beszedett díj felét a céh pénztárába fizette be. Ezt nevezték bélyegzőpénznek.) A családnak 1822-ben Vojdisek szerint a Schlangengasse 401-ben (a mai Kígyó utca) volt háza, illetőleg műhelye. Idősebb József nevével gyakran találkozunk; az Üllői úton házat vesz, házat cserél, felmentést kér a katonai szállásadás alól. Az Iparművészeti Múzeum birtokában van egy költségjegyzéke is, amely azonban sajnos nincs keltezve... 1793. szeptember 25-én lesz pesti polgár. A ránk maradt anyag vizsgálata (ebben az esetben szorosan az Iparművészeti Múzeum anyagát tekintve) azt mutatja, hogy a három Prandtner között az idősebb József volt a legtermékenyebb, mind munkájának mennyiségére, mind művészi értékére nézve is. Igaz ugyan, hogy pontosabb technikai vizsgálat (Dömötör László, a múzeum ötvös-restaurátora) után azt kellett megállapítanunk, hogy sokszor használ minden valószínűség szerint Bécsben gépi úton előregyártott alkatrészeket, pl. száj- és talpperem-díszeket. Ügy látszik, hogy a negyvenes éveken túl már nem igen folytatják a mesterséget, mert az 1877ben megjelent, dr. Szabóky Adolf által közreadott „Budapest iparosai" c. felsorolás nem említi a családot. A belvárosi plébánia templom adatai szerint a család 1881. aug. 1-én — 137 750. számú belügyminiszteri rendelettel Pártényire változtatja vezetéknevét. Ezután már csak három adatot találunk: a „Házasultak-anyakönyve, 1887— 1892. 15. k. 307. 1." 1891. dec. 26-án Pártényi István főv. tanító, Prandtner József és Lechner Hermina fia házasságáról való bejegyzést (Dietzmann Franciska); majd a „Halottak anyakönyve" 1904—1931. 161. alapján Pártényi József főv. segédhivatali igazgató haláláról értesülünk, 1922. nov. 3-án pedig Pártényi Aranka öngyilkosságáról. Sajnos, e két utóbbiról egyéb adatot nem találtam, úgyhogy kénytelen vagyok arra gondolni, hogy ezek talán nem is tartoznak a szorosan vett Prandtner-leszármazottak közé. Valószínűnek látszik, hogy a család vagy kihalt, vagy vidékre költözött. Visszatérve, illetőleg igyekezve a három családtag működésének közelebbi meghatározására, először is az idősebb Józsefről kell megemlékeznünk, akihez, mint már említettem, a legtöbb tárgyi emléket lehet kapcsolni. 1783-ban Schwager Mihály János pesti mester inasa lesz, 1791-ben a kor általános szokása szerint elveszi mestere lányát, örökli apósa üzletét, és céhmester lesz. Munkáinak valószínűleg teljes felsorolását Kőszeghy a „Magyarországi ötvösjegyek.. című munkájában közli. Ámbár az utóbbi időben oly sok XIX. századi magyar tárgy kerül, sajnos igen gyakran, műkereskedői forgalomba, melyekről tudomásunk sem volt eddig. így került nemrégiben az Iparművészeti Múzeum tulajdonába két kanál, melyek azt mutatják, hogy mint Szentpéteri műhelye, a Prandtner-műhely is foglalkozott szériagyártásokkal. Ugyancsak vásárlás útján került a Múzeumba két sótartó is, melyek szintén a szériagyártás nyomait viselik magukon. Az eléggé elmosódott jegyek szerint az idősebb József művei. Általában a mester tárgyai az empire jellegzetes jegyeit viselik magukon. Tárgyai arányos alakúak. A díszítő elemeket szerényen alkalmazza, ezek inkább csak hangsúlyozzák a tárgyak vonalait. Igen szépek realisztikus búzakalászos, szőlőfürtös mintái. Egészben véve, művészete inkább a bécsi, mint a francia empire hatását mutatja. A bécsi empire, mely csak másodlagos stílusirány, sem nem olyan gazdag, dús díszítésű; sem nem olyan nagyvonalú, gazdag díszítése ellenére is egyszerű, mint a francia. A Prandtnerek művészetét éppen az dicséri, hogy a bécsi empire fogyatékosságait őszinte egyszerűséggé művészkedik. Kicsiben az történik itt, amit a magyar kúriák barokk építészeténél figyelhetünk meg: a kései magyar barokk egyszerűségében van valami őszintén monumentális. Idősebb Prandtner József művei az Iparművészeti Múzeumban: 1. (Ltsz. 11.014.) Ivócsésze, ezüst, belül aranyozva. Kalapálással formázott, kívülbelül polírozott. Elliptikus alak, merőleges oldalú, rézsútosan emelkedő, felfelé nyúló, végén kissé tagolt, hosszú kiöntőcsőrrel. Elöl Z. M., hátul B. K. vésett monogrammal. Fenekén pesti hitelesítő bélyeg Prandtner mesterjegy. Pest, 1823. Ld.: Kőszeghy, Nr. 495, 2. (Ltsz. 51.1193.) Tálka, ezüst, kalapálással formázott. Bemélyedő öblének kerek szélén ráforrasztott, géppel recézett kereteléssel. Fenekén pesti hitelesítő bélyeg és J. P. mesterjegy. Ld.: Kőszeghy, Nr. 493. Pest, 1821.