Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)
Bóka Lászlóné: Az Iparművészeti Múzeum Prandtner ötvöstárgyai
As Iparművésseti Museum Prandtner ötvöstárgyai Bóka László né Az Iparművészeti Múzeum ötvösgyűjteményében 17 db különböző, a Prandtnercsalád működésével kapcsolatba hozható tárgyat tartunk számon. Közülük 15 db az idősebb Prandtner József műve, egy a fiatalabbé, egy pedig Prandtner János szerzőségét mutatja. Ha a múzeum tárgyai alkotóinak arányát összehasonlítjuk a Kőszeghy Elemér (Magyarországi ötvösjegyek) által felsorolt tárgyak alkotóival, az arány körülbelül ugyanaz. Mielőtt hozzákezdenénk a tárgyak leltárszerű, pontos leírásához, egynéhány adatot szeretnénk közölni ennek a jónevű ötvöscsaládnak történetéről, amelyek alkotásai napjainkban keresettek. A XIX. század magyar ötvösművészetének története eléggé elhanyagolt területe a kutatásnak. Kivéve Szentpéteri József munkásságát, melyről Horváth Henrik írt egy nagyobb tanulmányt, és jelenleg ismét foglalkoznak működésével. Általánosabban ismert és műveik után is számontartott mesterek még e században Giergl Alajos, Gretschl, Goszmann, Libay stb., csak a pestiekről vagy a budaiakról beszélve. Azonban irodalmunk vagy sehogy vagy csak szórványosan emlékezik meg róluk, belenyugodva „az egykor virágzó magyar ötvösség végzetes elhanyatlásáról" szóló kényelmes elméletbe. A XIX. század elején nagyvárossá lendülő Pestnek számottevő ötvösei a Prandtnerek. Ha jól megvizsgáljuk a XIX. század első felének ötvösművészetét, akkor megállapíthatjuk, hogy ebben az időben a pesti műhelyek művészi súlya egyre növekszik, a művészi színvonal igen magas, úgyhogy Pest a magyar ötvösművészet középpontjának tekinthető. A Prandtner család három működő tagjáról van tudomásunk, az idősebb Józsefről, Jánosról és a fiatalabb Józsefről. Meg kell említenünk azt az érdekes körülményt is, hogy a család egyik nőtagja, Zsuzsanna, az idősebb József leánya, szintén ötvös, de valószínűleg nem működött, ötvösjegyét nem ismerjük, és legjobb tudomásom szerint tárgyi emléke sem maradt az utókorra. 30 éves korában tüdő vészben halt meg. Elég nehéz probléma a ránk maradt tárgyaknak a jegyekkel való identifikálása. Mint már említettük, a Kőszeghy által közölt .legyek és az ezeknek megfelelő tárgyak legnagyobbrészt az idősebb József szerzőségét mutatják. De ezen túlmenőleg is, a Prandtnerek esetében a helyzet bonyolult. A J. P. mesterjegy számos mesternek jegye. Maga Rosenberg is közöl egy J. P. mesterjegyet, melyet az idősebb Józsefnek tulajdonít, de amely Kőszeghy szerint Pasperger József pesti mester jegye. Azonfelül a család mind a három tagjának J. betűvel kezdődik a keresztneve. Nem utolsósorban érdemel figyelmet az a körülmény is, hogy jellegzetes sváb hangtani törvény szerint a b hangot p-nek ejtik. Ennek ismeretében egyesek valóban a p-vel kezdődő neveket is b kezdetűnek vélik, és hibásan így is írják. Láthatjuk ezt Kapossynál (Magyarországi ötvösök a XVIII—XIX. században), aki Prandtner Jánost mint Brandner Jánost (1828) említi. Magam is találkoztam ilyen aláírásokkal nemcsak a születési, házassági, halálozási anyakönyvekben, hanem a levéltári összeírásoknál is. Igaz, hogy sokszor teljes nevüket is kiírják a mesterjegyben, s ilyenkor az identifikálás nem problematikus, de ez nem mindig fordul elő. A Prandtner-műhely tárgyai a XIX. század negyvenes évéig nagy kelendőségnek örvendtek. Meg kell említenünk azt is, hogy János 1818-ban, ugyanúgy mint Szentpéteri, a bécsi k. u. k. ..Erzverschneiderschule" tanítványa. 1830 és 1847 között
