Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)
Szabolcsi Hedvig: Adalékok az intarzia magyarországi fejlődésének kérdéséhez. Az Iparművészeti Múzeum három intarziás bútora
túlnyomórészt a század második felében, majd innen tovább a XVI. század végétől a XVII. század első felében. Felső-Magyarországra, de már a délnémet szellemnek megfelelő átformálásban. A másik út Itáliából közvetlenül vezet Mátyás udvarába, majd az itt dolgozó olasz mesterekkel alakuló műhelyek hatásaképpen már a XVI. század húszas-harmincas éveiben eljut a Felvidékre. De vizsgáljuk meg ezt az utat közelebbről, a tárgyi emlékanyaggal egybevetve. Svájcban a világi bútorzatban széles körben alkalmazzák az intarziát. Míg az olaszoknál az egyházi bútorzatra vagy ládák betétlapjaira („Füllung") került az intarzia, itt a szobák falburkolatainak betétlapjait, ajtóit díszíti. Ilyen pl. Haldstein vára, 1548-ból származó szobájának falburkolata, 11 ahol a felső sor faragott párkány alatti tábláit díszítik a városképek. Az olasz hatás itt nyilvánvaló. Ugyanaz a centrális kompozíciós elv az uralkodó, egy-egy épület, árkádos udvar a berakás tárgya, mint az ennek megfelelő olasz emlékeken. Ez a fajta városképes berakás megtalálható svájci kis fiókos szekrényeken is, ahol faragott és berakott ornamentális díszítéssel komponáltan ékesíti a belső, kisebb-nagyobb fiókok homloklapjait. További lépést jelent, amikor a bútorok egész felületét elborítja az intarziadísz. Ezt Svájcban is, Dél-Németországban is megtalálhatjuk. Természetesen a rendkívül aprólékos technikánál fogva, leginkább kis bútorokon, díszszekrényeken, ládákon valósítható meg ez a változat. 12 Emlékanyagát leginkább a XVI. század második feléből és a XVII. század első feléből ismerjük. Azáltal, hogy az intarzia több és nagyobb felületet borít be, önálló, egyegy tárgyon kizárólagos díszítőmóddá válik, az ábrázolás témája is változik, gazdagszik, a városképes berakások mellett, azokkal együtt új ábrázolási témák lépnek előtérbe. Ezeket az új témákat a kor képzőművészeti alkotásai, kulturális és művészeti életének új jelenségei befolyásolják és színezik. Itt már nem a nagy művészek maguk az intarzia készítői, hanem a nagy számmal készülő rajzok és fametszetes sorozatok lesznek az intarzia mintaképei. A művészek alkotó szelleme a távlati problémák megoldására Európaszerte nagy változatosságot teremt. Valószerű, perspektivikus ábrázolástól a fantáziaszülötte épület-, táj-, és romperspektíván át. egészen az allegorikus, bonyolult mondanivalójú jelenetekig minden előfordul. Az intarziában eddig csak kísérő részletként alkalmazott növényi díszítés most nagyobb szerephez jut. Nemcsak a tájképi környezetben gyakori, hanem önálló motívummá is válik, főleg keretdíszeken vagy ajtók lapjainak berakásain. Hogy az olasz intarzia Svájcban és Dél-Németországban vert leginkább gyökeret, bizonyítja az is, hogy bár Európaszerte készülnek a már említett rajzos és fametszetes perspektivikus sorozatok — gondoljunk csak az olaszokon kívül a francia Du Cerceau-ra, 13 , vagy Jean Cousin ,, Livre de 11 A berlini Iparművészeti Múzeumban van. Führer durch die Königlichen Museen zu Berlin. Berlin, 1910. 12 Die Entwicklung der Kunst in der Schweiz. St. Gallen, 1914, 285—286. old. 1? > Itt J. Andruet Ducerceau művei közül elsősorban az „Ares et Monuments Antiques (1560) és a különböző Livre d'Architecture c. munkáira gondolunk. Thieme — Becker: Allgemines Lexikon der Bildenden Künstler 10. kötet, 29—30. old. és Paul Kristeller: Kupferstich und Holzschnitt in vier Jahrhunderten. Berlin, 1921, 343. old.
