Dobrovits Aladár szerk.: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1954)

Sternegg Mária: Az Iparművészeti Múzeum két francia hárfája

Az ősi fegyverből, az íjból kilőtt nyíl rezgésbe hozta az ívhúrt, ennek hangja kész^ tethette az egyiptomiakat az első, íjra erősített többhúros hangszer készítésére. Az íjhárfa fejlődését követni tudjuk lépésről lépésre az egyiptomi falfestmények alapján, míg az Üj-birodalomban teljesen kifejlődve megjelenik a maihoz sok tekintetben meglepően hasonló zenei eszközként.

4 A IV. din. korában (i. e. cca 4000 év) a Gizeh Imii sír, Ka-Em-Nofer sírjának festményei és az V. din. korában — reliefjeik alapján, — a húrok száma 7—10. Már használtak hangdobozt, melyet olykor pergamenttel, vagy leopárdbőrrel vontak be. A 12. din. nagy fejlődést hoz, megjelennek az erőteljesen kiszélesített hangdobozzal rendelkező ú. n. dobhárfák. Bruce"' közölt először egy thébai királysírban talált, III. Ramses nevéhez fűződő (i. e. 1250) falfestményt, mely két káprázatosan díszített nagy — közel 2 m — templomi hárfát ábrázol. Minden valószínűség szerint ezeket értékes fákból készítették, arany, f ezüst és drágakő berakással díszítették, színesen festették.

0 Ugyancsak falfestményekről és reliefekről ismerjük a hárfa szerepét az egyiptomi zenében, énekes, fuvolás és hárfás gyakori együttes ábrázolásából. A hárfával közeli rokon a sumir pép kitharajellegű húros hangszere is. Az asszír" emlékanyagból sarkos, könnyű súlyú, de díszes hárfák ismeretesek. Az ábrázolások szerint táncolás közben is játszottak rajta. A görögök

8 hárfája alakban hasonlít az asszír hárfához. ölben tartva két kézzel játszottak rajta. (Nagy Sándor korából váza a Müncheni Múzeumban.) Nemzeti hangszerünknek azonban inkábba lírát és a kitharát kell tekintenünk. A zsidó" népnek igen sok hangszere volt, de bizonytalan, hogy a bibliai héber elnevezés melyikkel jelzi a húros hangszerek közül a hárfát. A görögök a hárfát kinyrá-nak nevezték; ez lehet az oka annak, hogy a bibliafordításban a héberek kinnor-ját, Dávid király kedvenc hangszerét hárfának minősítették. Európában az északi germán népeknél Skandináviában tűnik fel először a hárfa. Az angolszászok V. sz. derekán történt betörése után veszik át a hárfát a Britanniában élő kelta törzsek: skótok, írek, walesiek. Ez elsősorban F. W. Galpin hipotézise.

10 Itt azonban új, szerkezeti fejlődésére nézve igen fontos taggal egészül ki. Míg minden keleti hárfánál a pontos hangolás elengedhetetlen tartozéka, az oszlop (mely a húrok feszítésének áll ellen) hiányzik, itt jelenik meg először; a sarkos hárfából kerethárfa lesz, s ebben a formában terjed el általánosan a középkori Európában. A hárfa első — egyiptomi — fénykora után Írországban indul el második diadalútjára. A kelta bárdok és skandináv skaldoknak legkedvesebb hangszere. A hárfás személye érinthetetlen volt, hangszerét zálogba nem adhatta. A hárfát Írország címerébe helyezték, épületeikre, pénzdarabjaikra festették. I. Edward király 1284-ben Walesben keményen üldözte a bárdokat, mindazonáltal politikai befolyásukat Erzsébet királynő koráig megtartották. A hárfa játék művészetét a lovagi kultúra nagyra becsülte. Az ír hárfák húrjai aranyból, ezüstből vagy rézből voltak, az angolszászoké sodrott lószőrhúrokkal készült, A hangdoboz nagyobbodott, a húrok száma növekedett. Az ír hárfa eredeti típusa Brian király hárfája a XIII. századból (Dublin Trin. Coll.), hangdoboza tölgyfából, teteje fűzfából készült, s 30 húrja volt.

11 A "hárfa a szigetországból korán átkerült a kontinensre, maguk a hárfán játszók, az írek hozzák, s elterjed Európa minden kultúrnépénél kis kézi- vagy dalhárfaként. 4 Panum, H.: The Stringed Instruments of the Middle Ages. London, é. n. 57. old. 5 Bruce, J.: Travels to discover the source of the Nile. Edinburgh, 1790. 0 Hammerich, A.: Das Musikhistorische Museum zu Kopenhagen. Beschreibender Katalog. Kopenhagen, 1911. 55. old. 7 0 Engel, C: Musical instruments. London, 1875. 16., 19., 28. old. 10 Galpin, F. W.: The origin of the Claveach or Irish Harp. 1911. Teoiiáját arra a tényre alapozza, hogy a kerethárfa ugyanabban a pillanatban jelenik meg Angliában a skót kőkereszteken, mint amikor az angolok, szászok és norvégek először szálltak partra Skócia keleti partján. 11 Panum, H.: id. m. 107. old.