Tarsoly. Vezérlő kalauz, különféle traktátumok. 3. (Budapest, 1986-87)

KÜLFÖDÖN JÁRVA - A bécsi Heeresmuseum (Dr. Makai Ágnes)

Külföldön járva A BÉCSI HEERESMUSEUM* A bécsi tüzérségi Arzenált - az arab eredetű szó fegyvergyártó és raktározó helyet jelent - 1849-56 között építették. Központosítás céljából is szükség volt rá, meg azért is, hogy újabb belső nyugtalanság fellobbanásakor ne lehessen a készleteket úgy „kikölcsönözni", mint 1848-ban. Akkor ugyanis a forradalom népe a belvárosban kéznél levő császári fegyvertárat alaposan kifosztotta. Az új Arzenál tehát külvárosi magaslaton épült, négyszögletes, jól védhető tömbként a várost is uralva. A nagyformátumú katonai építkezés 177 millió téglát emésztett föl, s érde­kessége, hogy területére a régi hadi emlékeket befogadó múzeumot is épí­tettek. Ez az első kifejezetten múzeum céljára tervezett bécsi épület, a Heeres­museum. Fentiek ismeretében a múzeumot fölkereső látogató csodálkozva pillantja meg a zordnak hitt Arzenál mesébe illő várát, belső udvarán kis tóval, s a bizán­ci-mór-gótikus elemekkel ékes múzeumépülettel. Az épületet szobrokkal, freskókkal, valódi aranyfüsttel belülről is gazdagon díszítették. Először 1869­ben Udvari fegyvermúzeum néven nyílt meg. Az 1880-as években - amikor anyaga más, a császári ház tulajdonában levő fegyverekkel együtt az újonnan elkészült Kunsthistorisches Museumba került át -, született meg a döntés, hogy az épületet a hadsereg múzeumává tegyék. Ekkor készült a Habsburg­birodalom legkiválóbb hadvezéreiről a földszinti oszlopcsarnok 60 ember­nagyságú, carrarai márványszobra, s ekkor alakították ki az emeleten a pan­theont, amelynek falain a hadsereg 1618-1918 között hősi halált halt 473 tábornokának és ezredesének nevét márványtáblákra vésve helyezték el. A Habsburg birodalom hadseregének 3 évszázados történetét bemutató új múzeumot - anyagának magvát katonai intézményektől, alakulatoktól és nagymúltú családoktól gyűjtötték be - 1891-ben nyitotta meg Ferenc József. Alapjaiban a jelenlegi kiállítás is ezt a tematikát követi, de az I. világháborút is magába foglaló, bővebb tüzérségi bemutatóval, s a haditengerészet emlékeit elénk táró teremsorral egészült ki. A múzeumépület mögött azok a páncélosok láthatók, amelyeket az osztrák szövetségi hadseregben 1955 óta rendszeresítettek. Átellenben 142 darab régi bronz és vas ágyúcső sorakozik. A tetszetősen, részint hagyományos bútorzattal, részint modern rende­zésben kiállított gazdag anyag magyar vonatkozásait hosszan sorolhatnánk. A *Heeresgeschichtliches Museum 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom