Tarsoly. Vezérlő kalauz, különféle traktátumok. 2. (Budapest, 1985-86)

KIÁLLÍTÁSAINKRÓL - Emlékkiállítás - és amíg elkészül

És jött a technikai meglepetések sorozata. Az öntapadós tapéta, amelyet háttérnek használunk, a kiállítás megtervezésének napján még kapható volt, az operatív értekezlet résztvevői úgy határoztak, hogy nem baj, ha a raktárunkban van, sohasem lehet eléggé korán megvenni. Másnap kiderült, hogy egy napot így is késtünk. Valamennyi üzletből egyszerre fogyott ki. Minden intézmény ugyanúgy gondolkodott mint mi, és nagyon sokan használtunk az évforduló kiállításaihoz piros tapétát. Több kilométer legyaloglása után azért lett piros tapéta, lett homokfúvott síküveg, elkészült a vitrin, a világítás, elkészültek a nagyméretű háttérfotók, minden tárgyat sikerült kitisztítani és restaurálni, nem veszett el egyetlen apró röpcédula sem (ezek cigarettapapír vékonyságúak, mindössze 5x12 cm-es méretűek és nagyon szeretnek röpülni). Nem volt a nyomdai szövegben hiba, alig volt olyan szöveg, amelyet pótolni kellett volna kéziszedéssel, mert utólag tettünk ki tárgyat - avagy elfelejtettük megírni a szövegét. Csak két esetben kellett teljesen átírni és újra nyomdába küldeni a szöveteget: Az egyik a 62. gárda-lövészhadosztály zászlójának felirata. Már kitakarítottuk és bezártuk a vitrint, amikor megkaptuk Moszkvából Papp András hadtörténészünk legújabb kutatási eredményét: a hadosztály magyarországi tevékenységéért kapta meg a Szuvorov Rendet. Szívesen cseréltünk. Azután csodák sorozata következett: munkánk eredménye mutatkozni kezdett, és mint egy kaleidoszkóp üvegcserepei, egységes képpé kezdett összeállni a kiállítás. Minden a helyére került, utolsó portörlések következtek, bezártuk a tárlókat. Üvegtisztítás, padlómosás - a terepet átadtuk a takarítóbrigádnak. Már csak egy csokor fehér virág kellett piros szalaggal és zöld fenyővel - és a hivatalos megnyitó előtt egy héttel bemutathattuk a teljesen kész kiállítást a sajtó képviselőinek. Nekem minden nagyon tetszett és tetszik még ma is - ez nem is csoda, hiszen én rendeztem. Már nincsenek álmatlan éjszakáim, hogy elkészül-e és hogyan fogadják a látogatók. Néha azért még álmodom vele és róla: de álmomban sem jövök rá, hogy hová tettem azt a tűt és gombolyag cérnát, amit a textilrestaurátoroktól kértem kölcsön az utolsó pillanatban. Az álom lidérces része az, amikor a jövőbe látok: 10, 15, 20 év múlva lebontják ezt a kiállítást, én már régen nyugdíjas leszek. Az egyik egyenruha zsebéből kiemelik a spulnit és tűt, áhítattal beleltározzak, a leírókarton megjegyzés-rovatába ez kerül: a 6. hadosztály egyik katonája személyi felszerelési tárgyai között tűt és cérnát vitt magával osztrák földre 1945 kora tavaszán. Nevét nem tudjuk, de eredeti foglalkozása szerint bizonyára szabómester volt. Rákóczy Rozália Rákóczi-kori buzogány