Tarsoly. Vezérlő kalauz, különféle traktátumok. 1. (Budapest, 1984-85)

"Szúrd és vágd"

„Szúrd és vágd" (A BRONZKARDTÓL A „KOSSUTH-KARDIG") Az ősi fegyverek közül a kard maradt legtovább használatban, s mint „univerzális" fegyver a háború szimbólumává vált. „Aki karddal támad, kard által vész el" - tartja a közmondás. A katonákat gyakran nevezték „kardforgatóknak" s ez a kifejezés még a köznapi életben is megtalálható, amikor a harcos asszonyságot „kardos menyecskének" tituláljuk. A kard az ókori népek kezében a háborúk sorsát eldöntő fegyvert testesítette meg. Először a bronzból készült kardok és tőrök jelentek meg. A római legionáriusok rövid kardja a tőr és a kard előnyeit igyekezett egyesíteni, közelharcban leginkább döfésre használták, de vágni is lehetett vele. Ennek megfelelően egyenes, alig fél méter hosszú, a markolattól a hegyig keskenyedő formája volt. Előnye a tömeges alkalmazásakor mutatkozott meg: a szervezett egységben közelharcba bocsátkozott római legionáriusok legyőzhetetlennek bizonyultak. Párviadalban azonban könnyen alulmaradtak a hosszú karddal, vagy hegyes, nyársszerű tőrrel harcoló „barbárokkal" szemben. A vas, majd az acél megjelenésével a kardkovácsolásnak valóságos tudománya és művészete alakult ki. A kardkovácsok annak megfelelően készítették a pengéket, hogy kik és hogyan akarták azokat használni. Alapjában véve a kardnak két fő típusa alakult ki, az egyenes pengéjű kard és az ívelt pengéjű szablya. A magyar honfoglaláskori szablya enyhe ívelésű, súlya és mérete kicsi, a fegyver pengéje rövid és fokéles. Az acél alacsonyabb széntartalma miatt a penge hajlékonyabb, lágyabb volt. Őseink a kalandozások során is e hagyományos fegyverüket használták. A kétélű nyugati formájú kardok tömeges megjelenése Géza fejedelem (972-997) hadseregszervezésével függött össze, mivel ő nyugati lovagokat és katonákat fogadott szolgálatába. A 14. században kialakult a teljes testet befedő lemezpáncél, amelyet csak súlyosabb karddal lehetett roncsolni, behorpasztani, átvágni. A kardok pengéje megnyúlt, elérte a 110-120 cm hoszszúságot. A méretek nagyobbodásával a keresztvas is jelentősen megnőtt. A fegyvertörténészek véleménye szerint a hosszú keresztvas a középkor vallásosságával is összefüggött: a kard kereszt formájúvá alakítva vallásos szertartásokhoz is használható volt. A súlyos, kétélű lovagkard inkább az ütő- és szúrófegyver szerepét töltötte be. A lovagok párviadala ugyanis kimerülésig tartó csapások osztogatásából állt, miközben inkább a páncél szenvedett sérülést, semmint a lovag. Olyan fegyvert kellett tehát találni, amely a tetőtől talpig vasba öltözött, nehéz lovas ellen hatásosnak ígérkezett. Ez a fegyver a páncélzat hézagai közé behatolni képes, vékony hegyben végződő tőr kard volt. A 15. század különleges fegyvere a kétélű, kétkezes kard, amely különösen