Hadtörténeti Múzeum Programfüzet 1983-84. (Budapest, 1984)

Históriánkból

ha a tárlatvezetés egyhangúvá, gépiessé válik, akkor magnó is helyettesítheti. A szóbeli vezetés előnye éppen az, hogy idomulhat a hallgatóság igényeihez. De ehhez sok minden kell. A tárlatvezetőnek először is rendelkeznie kell a múzeum tárgykörének megfelelő alapképzettséggel, érdeklődéssel. Töviről hegyire ismernie kell a kiállításokat. Jó emberismerőnek kell lennie, hogy hamar, szinte azonnal kapcsolatot tudjon teremteni olyan emberekkel, akiket akkor iát először. Legjobb esetben annyit tud róluk, hogy melyik városból jöttek, mivel foglalkoznak, nagyjából milyen korúak; mindezek alapján fel kell mérnie, milyen ismeretekkel rendelkeznek, amire alapozni lehet; mi érdekli őket. — Vannak olyan látogatóink is, akik „kialakulatlan" érdeklődéssel érkeznek hozzánk: „Csakérdekes legyen!" — hangzik a kérésük, sa közös kiállításnézésnek ilyenkor figyelemfelkeltő szerepe is van, hogy kedvet kapjanak az önálló nézelődéshez. A meghatározott céllal érkező társaságok néha specializálódnak: csak a fegyverek, felszerelési tárgyak vagy egyenruhák érdeklik például őket, de az aztán végig, egész hadtörténelmünk folyamán! A tárlatvezető mondanivalójának másként is testreszabottnak kell lennie. Durván: ami érdekes egy általános iskolásnak, semmi esetre sem lesz elegendő egy főiskolás figyelmének lekötéséhez, bár ugyanazt a kiállítást nézik. De még azonos korosztályon belül is érhetik az embert meglepetések: amikor például kiderül, hogy a kisiskolás társaság „második világháború-szakértő", s így jóval többet lehet nekik elmondani. Minden tárlatvezetőnek megvan az egyéni stílusa, de ennek rugalmasan kell illeszkednie a látogatókéhoz. (Igy lehet például az első világháborús katonanadrágot ,,csöves"-nek titulálni egy diákcsoport előtt.) Tömeghez — 50—60 fős csoport — nem szabad több percig beszélni egy olyan tárgyról, amelyet a háttérben állók nem láthatnak. Figyelembe kell venni az álló- és befogadóképességet, ezért nem szabad - a látogató érdekében! — több órás, szakadatlan vezetésre vállalkozni. A túlzott szakszerűség riasztó vagy legalábbis fárasztó. A tréfásabb, közérthetőbb magyarázat általában sikert arat. Oldottabb lesz a légkör, s így a közönség „mer" kérdezni olyan „profán" dolgokat is, hogy hány literes volt Mészáros Lázár kulacsa; miből készültek a csatajelenet-makettek kis katonafigurái. Ilyen légkörben került sor arra is, hogy egy kisdiák megmutatta féltett kincsét, egy 5 forintos Kossuth-bankót, és tanácsot kért: mit tegyen vele, hogy „szépen" megmaradjon? Ha a vezető „intimitásokat" is mond a tárgyakról, a kiállítás hátterét képező gyűjteményekről, azt a látogatók szubjektívnek érzik, és ennek megfelelően reagálnak rá. Általában igyekszünk — különösen a gyerekek — mozgását és hangerejét, amennyire csak a tárgyak, vitrinek biztonsága engedi, kevéssé korlátozni.