Hadtörténeti Múzeum Programok Magazin 1982-83. (Budapest, 1983)

A díszatilla - Nem a ruha teszi

A díszatiüa Ilyen volt a díszatilla és ilyen lett - mutatják a képek. A kettő közt a restaurálás művészete. Valószínűleg a második világháború alatt csonkította meg valaki szándékosan a magyar testőrség második korszakából való, udvari-szolgálati egyenruhát, az 1869 M. magyar nemesi testőrtiszti díszatillát. A dúsan zsinórozott részeket - az elejét, az alját körben, valamint a gallért - meghagyták, az atilla anyagát lényegében eltulajdonították. A megmaradt részek tisztításához kémiai és szálvizsgálatokat kellett elvégezni. Igen nagy nehézséget jelentett a segédanyagok beszerzése. Egy része külföldről származik. A szabásminta elkészítése után kezdődött a kiegészítés. A sávolykötésű, skarlátpiros színű gyapjúanyag vászonkötésű, élénkebb színű gyapjúval egészült ki és mert az utóbbi lazább kötésű volt, vászonnal kellett alátámasztani. Ez egyúttal a zsinórmintát is merevítette. Az atilla elejében a vattabélést és a selyembélést is pótolni kellett. Sajnos a zsinórozás - megfelelő anyag híján - hiányos maradt. A megcsonkított díszatillából az egyenruha gyűjtemény egyik értékes darabja lett. (Készítette: Vágó Erzsébet.) Nem a ruha teszi. . . Valóban „nem a ruha teszi az embert" - mégis sok mindenről árulkodik. Viselője társadalmi hovatartozásáról, anyagi-vagyoni helyzetéről, életkoráról, ízléséről, egyéniségéről. Lehetőséget ad azonosulásra és elkülönülésre. A ruházkodás versengési terület is, s a győztesnek megadatik, hogy diktálja a divatot. Az elkülönülés kifejezésére pedig a testületek, intézmények létrehozzák, szabályozzák a maguk viseletét: kialakulnak egyenruháik. A testület, az intézmény rendeltetése különböző, ezért különböznek a formaruhák is. Egy azonban közös bennük: a viszonylagos állandóság, az új divathoz csak parancsra alkalmazkodhatnak. Mintegy félszáz év kellett ahhoz, hogy a mai katonai egyenruha őse, az állandó hadseregek megalakulásával Európa-szerte tért hódítson, még ugyanannyi, hogy a hadseregek jellemzőjévé váljon. Ahogy nőtt a hadsereg presztízse, nőtt egyenruhájáé is. Kialakult értékmérő szerepe, árulkodott viselőjének a hierarchiában elfoglalt helyéről, vele együtt változott az előírások szerint. A hatalom határozta meg a ruha formáját, színét, a karon, galléron, fejfedőkön viselt rangjelzésekkel pedig az ember értékét is.