Kreutzer Andrea - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 10. (Budapest, 2008)

MÚZEUMUNK ÉLETÉBŐL, TÖRTÉNETÉBŐL - SZOLECZKY EMESE: „utolsó ... állomásteste a m. kir. Hadimúzeum" Thurner (Turányi) Géza emlékére

falaiból 48-as ágyúgolyók kerülnek elő, Aggházy amatőr régészként méri fel a te­repet, érzi, látja, hogy legmerészebb álmai lassan valóra válnak. A realitást mind­eközben egy szigorú, a földön két lábbal álló fiatal titkár-tiszt képviseli mellette, aki a napi ügymenet - adományok átvétele, vásárlások előkészítése, lebonyolítá­sa - mellett rendületlenül gyártja a költözéshez, szállításhoz szükséges iratokat, mozgatja a hivatali apparátust, beosztja a szolgálatot, megszervezi a költöztetés apró és nagyobb mozzanatait. ,?Az intézet fejlődése, valamint az új hajlékbaji felveendő végleges tagozódás előkészítése szükségessé teszik, hogy az 1928-29. évre az „Emlékirat" szerint tervezett átcsoportosítás már most hajtassék végre" - e gondolatokkal kezdődik a 6. Bizal­mas Házi Értesítő 1927. november 4-i számában közreadott átalakítási tervezet. Eszerint az Igazgatósághoz beosztott Thurner Géza titkár „teendőit a Sz. H. és Szolg. Üt. szabályozza. Ezen kívül neki van alárendelve a leltározó és a nyilvántar­tó is. Átalány-előleg kezelője. Pénztár-ellenzáros.A ránk csak tervezet formában maradt, Aggházy által marginális jegyzetekkel kiegészített változatban a titkár „Gyűjti az intézet történeti adatait" is. Thurner Géza, ha ritkásan is, de publikál. Cikkei leggyakrabban a História mellékleteként megjelenő Hadimúzeumi Lapok hasábjain' 8 jelennek meg, 1927­től szinte visszatérő rendszerességgel. Miközben Aggházy Kamii szerkesztőként tevékenykedik a lap érdekében, addig a titkárra vár - kellő beavatottság birtoká­ban - a gyarapodás nyilvános névsorral történő közzététele, a bajtársi összejö­vetelek listába vétele, bár mindez nem névhez kötötten. Jelennek meg azonban krónikának, módszertani írásnak beillő szakcikkei. „Az 1526. évi mohácsi hadjárat emlékművei" címmel az emléktábla-sor keletkezéstörténetét foglalta össze 5 '' - ho­lott ez nyilvánvalóan Aggházy ügye volt - „Katonai sportemlékek a Hadtörténelmi Múzeumbaji" című írása a múzeum gyűjteményének egy érdekes mozzanatára igyekszik felhívni a figyelmet, megindokolni a gyűjtés szükségességét. Innen de­rül fény arra is, hogy az 1927-es esztendőben a sporttörténelmi kiállításon „az intézet néhány tárggyal már résztvett. " 60 Tárgyak gyűjtésére, beadására buzdító írá­sai katonásan tömörek, még ha szívéhez közelálló területről esik is szó. Ugyan­csak a Hadimúzeumi Lapokban látott napvilágot „Przemysli emlékek" című cikke, amelyben tényeket közöl: „A volt przemysli tisztek és legénység egy része vállvetve dolgozik a múzeummal; sokan azonban még most sem akarnak megválni emlékeiktől s ezért bizony, hiányos még a przemysli anyag." Megállapítását szinte tételes felsorolás követi az eddig bekerült zászlókról, tárgyakról, dokumentumokról, majd rövid tőmondatos felhívással zárja gondolatmenetét: „A méltó megörökítéshez minden 57 HL M. It. 39/Kt.-1927. - Létszám-gondok miatt Thurnert ideiglenesen megbízták a II. kiállítási csoport vezetésével is. Ilyen minőségében: „Intézi a kiállítási szakügyeket a világháborútól napjainkig, ezen résznek a kiállításra való rendezését, felügyeli a beosztottak és külső munkatársak vi unkáját." Szak­munkatársként hozzá volt beosztva az éremtáros, Karny Rezső dr. 58 1931-ben a IV. évfolyam 3-4. számának függelékeként elkészült a História folyóirat és mellék­letei tartalomjegyzéke, amely többek közt a Turner[!] Géza nevéhez fűzött cikkek jegyzékét és azok lapszámbeli megjelenését is tartalmazza. Ahol lehetséges volt, ott ezt az „elérési útvonalat" alkalmaztuk, illetve pontosítotmk az általunk feljegyzettel. 59 História, Hadimúzeumi Lapok, 1928. 6. sz. 8-9. p. (1928. október.) 60 História. Hadimúzeumi Lapok, 1928 3. sz. 31-32. p. (1928. április.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom