Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 9. (Budapest, 2007)
ÉRTEKEZÉSEK, TANULMÁNYOK - SZOLECZKY EMESE - CS. LENGYEL BEATRIX: „Az emberevő Canibálok is megjelentek" Az 1896-os Albatros-szerencsétlenség egy túlélő szemével
tábor körül szigorú őrséget állítva pihentek le az expedíció résztvevői. Az éjszaka háborítatlanul telt, bár a környező magaslatokon számos tűz égett. Augusztus 10-én a hajnali órákban zavartalanul készülődött a különítmény a geológussal és kísérőivel, valamint az odagyülekező helyiekkel a Tatube megmászására. A tábor őrzésére Beaufort hadapród, nyolc embere és a partvidéki bennszülöttek maradtak hátra. A hegyi vezetők napkeltekor érkeztek meg, szokás szerint mintegy 20 csomaghordó fiú kíséretében. 55 A szükséges ivóvizet tetemes távolságból kellett beszerezni, így csak 7 30-kor tudtak útnak indulni. A vezetőket kísérők egy része az alaptáborban maradt. A hegymászócsoport jó hangulatban és vállalkozó kedvvel haladt felfelé egy nyaktörő ösvényen, mintegy 3 A óra alatt 1040 méterre jutva; itt egy vízmosást kereszteztek, amelynek sziklás alapjában forrásvízre bukkantak. Miután feljebb már nem számíthattak vízlelőhelyre, itt pihenésképp feltöltötték kulacsaikat. A matrózok egy része még evvel foglalatoskodott, az árok magas falai közt meglehetősen összezsúfolódva, miközben az egyik bennszülött a sorhajózászlóssal alkudozott revolvere elcseréléséről: tábori kulacsa lecsatolásakor megpillantotta Budiknál a fegyvert. Foullon báró tőlük néhány lépésnyire kőzetmintákat jelölt meg, amelyeket szolgája, Krauss hozott neki és feljegyezte a barométer állását, 56 mialatt tájékoztatta a tisztet, hogy 90 métert mentek felfelé máris a tábortól. E pillanatban egy dúsan felcicomázott őslakó - valószínűleg a főnök - és a vízmosás túlsó partján vele felbukkanó bennszülöttek jelére a kísérők ordítva rátámadtak az expedíció tagjaira (kb. 8 15-8 30 ). A gyilkos küzdelemben a meglepetés döntő szerepet játszott: a kőkorszaki „tomahawk"-okkal az első másodpercekben Foullon bárót a nyakszirtjén sebesítették meg, Marás káplár homlokán még az agyvelő is kibukott a baltacsapás következtében; Lovric matróz, akinek nagy lebenyt hasított ki egy ütés a tarkójából, csak akkor hagyta bekötni sebét, miután beszüntették a tüzelést. A veszély első jeleire a katonák azonnal heveny tüzelésbe fogtak, és Foullon segítői is kivették részüket a lövöldözés első pillanataiban megfutó kannibálok elleni küzdelemből. Krauss saját fegyverével terítette le a rátámadót, mialatt Nickel, akinek hátbőröndje fogta fel a ráirányzott csapást, a báróra ugró bennszülöttet ütötte le. Budik saját támadóit lelőve Marás ellenfelével is végzett, negyedik lövésével pedig az újra Foullonra támadó kannibált tette ártalmatlanná. A baj azonban már megtörtént, annál is inkább, mivel az alaptáborból is felhallatszott a fegyverropogás. Mialatt a négy matróz célzott lövésekkel, óvakodva a tölténypazarlástól minél távolabb kergette az emberevőket, Budik sorhajózászlós elsősegélyben részesítette a sebesülteket. A mintegy húsz percig tartó tüzelés után visszaindultak az alaptábor felé (kb. 8 45 ). A minduntalan ájulásba eső Marás mellett eleinte úgy tűnt, Foullon báró egész jól átvészelte az eseményeket, de 55 BSZ 416. p. szerint: „Megjelenésüket Foullon báró akképp magyarázta meg, miszerint a bennszülötteknél szokás kalauzokul szolgáló bajtársaik megnyugtatására, a fehérektől való félelmükben, elkísérni őket. E nézetét megerősítette az Albatros-nak előbbeni expedícziók alkalmából szerzett azon tapasztalása, hogy kalauzokat csak úgy tudtak szerezni, ha megengedtetett, hogy néha nagy számú feleik elkísérhessék őket." 56 Magasságmérésre használta.
