Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 9. (Budapest, 2007)

ÉRTEKEZÉSEK, TANULMÁNYOK - SZOLECZKY EMESE - CS. LENGYEL BEATRIX: „Az emberevő Canibálok is megjelentek" Az 1896-os Albatros-szerencsétlenség egy túlélő szemével

tudományos expedíció balsorsa világszerte nagy port vert fel. A gyarmatpoliti­kailag is kényes üggyel az ausztrál, az angol, a német és az osztrák lapokon kívül a magyar sajtó is behatóan foglalkozott. 7 A hivatalos közleményeken 8 és a napilapok sokszor egyezést mutató hír­anyagán túl a Pápán megjelenő, főleg egyházi belügyekkel foglakozó Dunántúli Protestáns Lap hasábjain 9 egyszercsak teljes terjedelmében közzétettek egy leve­let, amelyet a kutatóút szemtanúja, Neupor Kálmán írt haza Magyarországra, családjának. Sohasem fogjuk megtudni, hogy e levél ténylegesen mikor jutott a címzett kezébe 10 a Veszprém megyei Dereskén, mint ahogy az sem derül már ki, vajon érkezése megelőzte-e a hivatalos, lapokbéli híradást? Az ország a mil­lennium megünneplésére, a Vaskapu megnyitására készülődött, a bőséges hír­anyag mellett eltörpült a világ másik felén történt balszerencsés eset. A tenyér­nyi papírívekre rótt sorok viszont felkeltették a szerkesztő 11 figyelmét, aki az alábbi bevezetővel közölte le a „Tárcza"-rovatban az írást: „Bizonyára ismeretes olvasóink előtt a napi lapok rövid tudósításaiból az a szerencsétlenség, mely az Albatrosz osztrák-magyar hadihajón kiküldött tudományos expedícziót és az azt kísérő tengerész csapatot érte a Salamon-szigeteken, Ausztráliának e vad­emberektől lakott nagyszigetén. A kísérő tengerészek közt volt iskolánk egykori növendéke, Neupor Kálmán, aki - ígéret szerint - az útján gyűjtött érdekes tár­gyakkal iskolánk gyűjteményét is fogja gazdagítani. 12 A bátyjához, Neupor erő, új-zélandi, ausztrál, fidzsi, tongai és helyi katonák - ezért itt hajtották végre első nagysza­bású offenzívájukat 1942. augusztus 7-én, s gyilkos küzdelem után, 1943. február 9-én foglalták el a szigetet. Guadalcanal ily módon a háború egyik fordulópontjának számít. A Salamon-szigetek 1976-ban teljes belső önkormányzatot kapott, 1978-ban pedig a Brit Nemzetközösség tagjaként függetlenséget nyert. Területi vitáit a szomszédos Pápua-Uj-Guineával 1997-ben rendezte. Gua­dalcanalon 1999-ben a gwale többség elűzte otthonaiból a malait kisebbséget; 2000-ben a konf­liktus az emikai milíciák közt fegyveres küzdelemmé fajult, -www.answers.com/topic/guadalcanal; Világatlasz országlexikonnal és tematikus fejezetekkel. Nyíregyháza, 2004. 309-310. p. 7 Az expedíció bőséges hazai és nemzetközi sajtóanyagának elemzése későbbi feldolgozás tárgya lesz. 8 A Monarchia hadiflottájának útjai általában jól dokumentáltak, a tisztek/parancsnokok terjedel­mes, monografikus tudományos célú úti jelentéseket készítettek az utazás végén, amelyeket nyomtatásban is közreadtak. Ezek a szigorú értelemben vett szolgálati eseményeken túl részlete­sen foglalkoztak a tudományos eredményekkel is. Geográfia 791. p. 9 Dunántúli Protestáns Lap. Az egyház és az iskola köréből. A dunántúli ev. ref. egyházkerület hiva­talos közlönye. 1896. (VIL évf.) 46. sz. (nov. 15.) col. 730-734. Tárcza. Levél az Albatros-ról. Hivatkozza: Gulyás Pál (szerk.): Magyar írók élete és munkái, (reprint, Budapest, 2002.) XIX. k. col. 530. - Itt szeretném megköszönni a Ráday Könyvtár munkatársa, Ordódy Gyöngyi megértő és hasznos közreműködését az újság rendelkezésemre bocsátásában. 10 A boríték elkallódott, így a feladás helye és időpontja ismeretlen. 11 Németh István laptulajdonos és felelős szerkesztő. 12 Az S. M. S. KAISERIN ELISABETH 1892-1893-as világkörüli útja alkalmából gyűjtött tárgya­kat, relikviákat a bécsi Belvederében mutatták be a nagyközönségnek; az elsősorban állattani gyűjtés nagysága meghaladta a 7000 darabot. - Az Osztrák-Magyar Keletázsiai Expedíció (1868-1871) résztvevője, Xantus János szintén kiállításon mutatta be gyűjtését: mintegy 165 000 darabot. Geográfia 792., 795. p. - Esetünkben Neupor Kálmán gyűjtőmunkájának sajnos nem maradt nyoma. Itt szeretném megköszönni Köntös László igazgató és munkatársai ezirányú ku­tatómunkáját a Papensiana Gyűjteményben. - Az 1895-1898-as Albatros-expedíció geológusa, Heinrich Foullon von Norbeck nevéhez kötődő 360 darabos, a Salamon- és a Santa Cruz-szige­tekről, Uj-Kaledóniából és az Uj-Hebridákról származó néprajzi anyag 1925-ben került „Ot-

Next

/
Oldalképek
Tartalom