Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 7. (Budapest, 2004)

ÉRTEKEZÉSEK, TANULMÁNYOK - HORVÁTH LAJOS: Az inszurrekciós gyalogság 1809-ben

A tábor alakítása a zászló és annak kísérete felsorakoztatásával kezdődött (1 hadnagy, 1 káplár, 1 dobos, 2 szabados és 15 közember). Körülöttük húsz lépés tért hagytak, ez a „zászló utcája". (Itt lóval vagy kocsival tilos volt a közlekedés.) Ekkor „gy«/o" dobjel hangzott el, a tábor leendő szélein kiálltak az őrök. A zászlóőrségnél a strázsamesterek átvették a táborozási parancsot, kijelölték a fáért, vízért indulókat. A dobosok ekkor letették a dobokat a zászló mögé, majd a fegyverek gúlába rakattak, és megkezdődött a sátrak felállítása (vagy a földkunyhók építése). A tábor előtt elegyengették a földet, mindenhol átjárót tettek az esetleges árkokon. Zászlóaljanként kettő „szükséges-gödör" lett kiásva száz lépésre a tábor mögött. A fáért, szalmáért, vízért, húsért menő katonákat pedig altisztek vezették. A tűzre „nagy vigyázat" volt előírva. A tábori utcákat pedig az asszonyok seperték, hiszen a szabályzat századonként engedélyezett három-három asszonyt (többnyire altiszt feleségeket) a seregnél. A tábor körüli asztalos- és ácsmunkák is könnyen meglehettek - az esetlegesen ehhez is értő közvitézek segédletével -, ugyanis a századonként állományban lévő korabeli műszaki katona nem volt más mint egy ács. A táborban mindig kettő tiszt és egy őrmester adta a szolgálatot, őrségváltás pedig a déli imádság órájában volt, azt félórával előtte dobjel jelezte. Erre a jelre az új őrségbe kijelöltek kiálltak a századaiknál, fegyvereiket és töltésüket egy tiszt átvizsgálta. Ezután a zászlónál dobjel mellett a régivel szemben elvonult az új őrség, és átvette a szolgálatot. A pihenőben lévő őrök puskája a „favilla" elnevezésű támlára került. Az őrök szolgálat felvételekor, a „takarodó" és „virradó" dobjelek elhangzásakor jelentettek az őrparancsnoknak. Éjjel sem tisztelgés, sem dobolás nem volt előírva, míg nappal dobjel jelezte elöljáró táborba érkezését. A „virradat jel" elhangzása után rögtön imádságra doboltak, vasárnapon pedig „Isteni tisztelet" tartatott. Különböző összetételű őrséget kapott a táborban külön-külön a császárikirályi felség, nádorispán, generális, brigadéros (dandárparancsnok), ezredes, de külön az ágyúk, a lőszerkészlet és a kassza is. A tábor körül a „mezei és végőrök" voltak felállítva, akiket a könnyűgyalogosokból választottak. Ezek a táboron kívül akár 1000 lépésre, járőrözve, kétóránkénti váltással („kemény üdö vagy rekkenő meleg" esetén a regula szerint óránkénti váltással) nagy elővigyázattal kellett végezzék dolgukat. A „szójel", azaz jelszó a közvitéz őr előtt nem volt ismert, a megfogott idegent altisztjéhez kísérte, aki már ellenőrizhette, barát vagy ellenség-e, akit az őr fogott és felhúzott sárkányú puskával bekísért. (Az „őrtanyán" az őrtiszt nem csak a szójelet, hanem a „parolát" is ellenőrizte.) Az esti imádság után állt ki 24 óra szolgálatra a sorgyalogosokból álló készenléti őrség, amely egy állandó készültségű csoport volt a táborban. A regulamentum külön fejezete szól a „lármáról". Az őrök, ellenség közeledtére először „lármalövéseket adnak", azaz riasztó lövéssel jelezték a veszélyt. Csak ezután kezdtek el célzott lövésekkel feltartóztató harcot vívni, amíg a készenléti őrség, majd a tábor katonái bekapcsolódtak a harcba.