Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 7. (Budapest, 2004)

ÉRTEKEZÉSEK, TANULMÁNYOK - HORVÁTH LAJOS: Az inszurrekciós gyalogság 1809-ben

Az alakiasság Az egységes, katonás megjelenés miatt is, de abban a korban mégis elsősorban a harcászat miatt fontos az alaki formák megfelelő ismerete. Mind a katona, mind a parancsnoka számára a győzelmet, de akár az életet jelentette a kellő időben és helyesen végrehajtott alakzatváltás. Ha egy zászlóalj századai nem kellő gyorsasággal és pontossággal (minden század pontosan a saját helyére masírozva) fejlődött négyszögbe a fenyegetően ellene vonuló lovasság láttán, abból káosz, futás, halál könnyen származhatott. Vagy, ha oszlopból nem fejlődött időben vonalba az alakulat, akkor nem tudta kellően kihasználni tűzerejét, hiszen általában csak az első kettő sor tudott tüzelni. Sorolhatnánk a példákat. A mai szemmel üres, parádés alakzatváltások, manőverek tehát harcászati manőverek voltak. Könnyű- vagy sorgyalog számára valóban egyaránt életet jelentett a harcmezőn tanúsított fegyelem és rend. Mind az alaki mozgások, mind a tér és távközök szigorú szabályokhoz igazodtak. A sorok (rendek) között kettő és fél lábköz volt a táv, a sorban állók könyökei összeértek. (Ez volt a sorgyalogság zárt rendje is.) Nagyság szerint a kettő széle felől befelé csökkent a vitézek magassága, de a széleken mindig a legalkalmasabb emberek kellett álljanak! A pontosabban lövők a könnyűgyalogságnál a széleken álltak. Ha pedig több zászlóalj állt ki, akkor a zászlóaljak között 18 lépésköz volt.

50 Érdemes pillantást vetni az alapvető alaki formákra, mozdulatsorokra, ahogy azt a „Gyakorlás regulamentuma" előírta. Minden vezénylést a „vigyázz" vezényszó előzött meg. Felsorakozásnál az „ezeres" kapitány és az ezredsegéd lovon volt (az ezredsegéd soha nem tejesített tiszteletadást). Ha valamelyik tiszt nem volt jelen, akkor a rendben egy káplár foglalata el a helyét, mert a strázsamesterek helye olyan fontos volt, hogy ők onnan el nem voltak mozdíthatók! Ha kompánia, félkompánia vagy csak egy szakasz is állt ki, a dobosok és ács(ok) a harmadik sor mögött a jobbszárnyon álltak, a parancsnok (kommendáns) pedig a jobbszárny előtt három lépésnyire. A fegyverben kiálló sereget kivont karddal kellett vezényelni. A kard markolatának feje a combon (a lovon ülő parancsnok esetén) és a penge függőlegesen felfelé állt, a válltól egy arasznyira. A gyalog álló tiszt (századparancsnokok és alább) a kardot hasonlóan függőlegesen felfelé, markolatját a hüvelyk és mutató új között fogják, a penge fokával a vállnak támaszkodott. (Ez máig változatlanul fennmaradt fogás a magyar hadseregben.) A tiszteletadásnak (amit akkor köszöntésnek neveztek) három fokozata volt: a (királyi)felségnek és (oltári)szentségnek kijáró, a tábornok előtti és a közönséges köszöntés. A tanítás szabályzata szerinti alapállás sem különbözött a ma érvényestől. Zárt sarkak, enyhén nyitott lábfejek, sem erőltetett, sem laza állás, természetes kéztartással. A tekintet mindig az elöljárót követte. Mindig rendesen felöltözve 50 A Gyakorlás Regulamentuma a Magyar Felkelő Nemesség Gyalogságának számára. Pest, Hartleben, 1809. 3. p.