Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 6. (Budapest, 2003)
ÉRTEKEZÉSEK, TANULMÁNYOK - BABUCS ZOLTÁN: A m. kir. 2. honvéd tábori póthadosztály a magyarországi harcokban (1944. VIII. 26-1945. I. 12.)
a völgyből harcoltak. Egyszer csak különös dologra lettem figyelmes. A szomszédos hegygerincen oroszok gyülekeztek a mosonmagyaróváriak ellen, amit ők nem vettek észre. Még a roham előtt sikerült bemérnem az ellenséget és egy ködgránát kilövése után sorozatvetésre adtam parancsot, amelynek segítségével sikerült az orosz támadást meghiúsítanom. A mosonmagyaróváriak csak ezt követően tudták meg, hogy milyen veszélyben voltak. Egy pár nap után az ellenség is rendezte sorait, és frontális támadásra indult ellenünk. Először folyamatos tűzharc közben a páncélos kocsik vonultak vissza, majd a mosonmagyaróváriak. Ezt jelentettem az ezredtörzsnek, de azt a választ kaptam, maradjak, mert ők még nem észleltek semmit. Amikor a páncélosok már visszavonulásnál elérték az ő magasságukat és szórványos partizán támadást kapott az ezredtörzs is, akkor döbbentek rá a valóságra. Azt a parancsot kaptam, hogy vetőket, lőszert, vonatot hagyjam ott, csak az embereimet mentve vonuljak vissza. Szerencsésen sikerült is kijutnunk a völgyből. Magam a parancsot csak részben teljesítettem, mert nemcsak a szakaszomat, hanem a vetőket, lőszert és a vonatot is ki tudtam menekíteni. Ekkor terjesztettek fel illetve kaptam hadapródként a Nagyezüst Vitézségi Kitüntetést. - Ezután kezdődött a visszavonulás kisebb-nagyobb utódharcokkal. - Komolyabb harcokra szept.9-e után került sor Görgényszentimre térségben, ahol már német alakulatok is résztvettek a harokban. Szept. 13-án Görgényszentimre község felső részére, rálátással a községre baloldalt foglaltam el a tüzelőállásomat. Jobb oldalam egy félkör alakú hegygerinc volt, ahol az oroszok támadásra indultak német és magyar alakulatok ellen. A vetőállásom és a figyelőhelyem együtt volt, így közveden irányzással tudtam az oroszok támadását késleltemi illetve ellensúlyozni. A támadás hevében nem is vettem észre, hogy a hegykoszorú vége felé járnak már az oroszok, amikor egy német főhadnagy figyelmeztetett, hogy körül vagyok véve, ne várjak visszavonulási parancsot. Ok tehergépkocsikkal voltak, én meg a vetőket és lőszert kocsira rakattam és így állandó ellenséges tűzharc közepette tudtunk sebesülés nélkül visszajutnunk Görgényszentimrére. Itt már várt az újabb parancs: vetőimmel foglaljak tüzelőállást, mert egy csendőrszázad indul támadásra, akiket nekünk kell aknatűzzel támogatni. Sajnos ez a szept. 13. fekete nap volt szakaszom számára. A támogatás előtt már tudomásomra jutott, hogy az oroszok bemérték tüzelőállásomat. Ezt jelentettem parancsnokomnak, de a támadást segíteni kellett. Alig indult el az első sorozat, azonnal megkaptam rá a választ: csimm-bumm. A taracklövés teletalált minket. Négyünket ért találat: egy halálos, egy súlyos térd, egy váll és egy bokasérülés. Ez utóbbi voltam én... Ennyi volt a Görgényszentimre véres nap mérlege. A sebesült szállítmány parancsnokságom alatt jutott el Rimaszombatra a hadikórházba... Itt ért vége az erdélyi harcaimnak..." 110 Szeptember 4-én a Békás-szoros előterében lévő német LVII. páncélos hadtest 46. gyaloghadosztálya a 40. szovjet hadsereg 50. és 51. lövészhadteseinek támadása elől a határ innenső oldalára húzódott vissza. Másnap, amikor megindult rohamtarack (Zrínyi 105) harci tömege - kezelőkkel, lőszerjavadalmazással és üzemanyaggal feltöltve: 21,6 t, páncélzata: 13-75 mm, fegyverzete: 1 db 1940/43 M. 10.5 cm-es tarack, max. sebessége: 43 km/h. Bonhardt Attila - Sárhidai Gyula - Winkkr László: A Magyar Királyi Honvédség fegyverzete. Budapest, 1992. 96. p.; Lexikon, 387. p.; Ravasz, 2002. 51-62. p. 110 Temesi Vilmos volt m. kir. tartalékos zászlós levele a szerzőhöz (Hegyeshalom, 2002. LX. 20.).
